Bejegyzések

Fakuló aranyak
Vigyázat, erős kontent, csak kötélidegzetűek olvassák, esetleg azok, aki szeretnek egy kicsit a dolgok mögé is látni a "Szép volt, csajok"-on kívül. Nyilván egy BL-ezüst minden, csak nem kudarc, azonban a nem megnyert BL szerintünk nem a véletlen és a sors műve. És igen, Misi távozása sem, de az majd egy másik történet lesz. Vendégszerzőnk eszmefuttatása a klatty után.
Bővebben
- 2016.05.11 20:23

Rasmussennel nem bírtunk
Míg Rasmussen tökéletesen felmérte szombaton is és vasárnap is, hogy hol vannak az ellenfél gyenge pontjai, ez Martínnak csak szombaton sikerült. Az egy góllal, valamint az idegenbeli góllal elveszített BL-döntők után van már hetesekkel elveszített döntője is az ETO-nak, pedig ebben a meccsben több volt, és kétszer is sikerült megnyerni. De aztán jöttek a dán svédjei.
Bővebben
- 2016.05.08 20:17

Döntő, döntő, döntő
Előrebocsátottuk, hogy a jobb védelmek döntőek idén, hogy az ellenfelet kevés gólon tartás óriási erény. De azért kevesen tippeltük volna azt, hogy 21 gól elég egy BL-döntőhöz. Márpedig elég. Csak úgy kell hozzá védekezni, ahogy az ETO tette. Meg a Budu. De még inkább az ETO.
Bővebben
- 2016.05.07 18:55