NordHedge tour - Az örökkévalóságnak épülő város

Múltkor mondták gyakran azok, akik már akkor sem először jártak errefele, hogy ez meg az a hatalmas épület, 39 bazinagy szobor, végelláthatatlan dór oszlopsor vagy csak simán egy körút fél éve még egyáltalán nem volt itt, és mi, akik először láttuk mindezt, csak somolyogtunk, hogy jaja persze. Na, hát ez most új értelmet nyert, maradjunk annyiban. Most már elhiszem, hogy itt Akropolisz méretű, ókorinak álcázott, de zsír új, monumentális dolgok nőnek ki a földből hónapok alatt csak úgy, mert ez alatt a másfél év alatt is elképesztően sokat változott a belváros képe. A macedónok valamit nagyon kompenzálhatnak ezzel a megalomániával, vagy csak a vezetőik, nem tudom, lehet, hogy pont emiatt sztrájkolnak most is a városban állítólag tízezrek. Nem mentünk az event közelébe, bár a lezárásokba belefutottunk persze, annak a mérete nem volt vicces. A város tehát továbbra is kedvünkre való, mondjuk még nem ettünk olyan jót, de nem is mentünk át az albán negyedbe. Majd holnap. Ja, é a Vardar most éppen úgy el van terelve, hogy csak csordogál itt a kb. negyven centis vízállásával egyáltalán nem sebesen. 

Képekben így néz ki mindez.