A szív diadala

Tudom, tudom, anyánk ezt a címet már a maga portáján elsütötte, de hát mit van mit tenni ha illik ide is.

Rapid, tűzoltó poszt lesz, mert jelenleg ha nem munkában vagyok, akkor a pihenőnapjaimat iskolában töltöm, így a szabadidőm leredukálódott a pihenőnapjaim délelőttjeire úgyhogy most még gyors ezt összerittyentem, mert ezt még én is cikinek éreztem volna ha erről nem írunk, de kb ennyire fussa most, bocsi.


Beszélgessünk a Fradiról

Az elmúlt egy hónap egyik legnagyobb vesztese a nők között egyértelműen a fővárosiak voltak. Tíz nap kötelező karantén, nem tudom hány kimaradt bajnoki és bl forduló - ez a nem tudom mi miatt, hogy a játékosoknak 4-6 hétig nem ajánlatos még játszaniuk - után kizárt dolognak tartottam, hogy Esbjergből ne mócsinggal jöjjenek haza. Maximum 25 percnyi játékidőt adtam volna amit úgy-ahogy tisztességesen lehúznak beálló, és a rehabról beeső egy szem átlövő Stolléval (akivel vannak fenntartásaim, btw). Nem tűnt életképesnek a dolog, és szerencsére a dánok is szerintem csúnyán lenézték ellenfelüket, így esett, hogy aztán a 2 pont tulajdonosa végül a Fradi lett, és a végén olyan magabiztos játékkal győztek, hogy azt nem lehet nem elismerni. A helyzet sajátosságai révén szerintem ez a derbi lett a forduló mérkőzése.

DE!

Sok tanulsága volt ennek a találkozónak, az egyik, hogy szép meccs volt, jó meccs volt, de igen, ez azért történt, mert nem volt tét sem a csapat játékosain sem az edzőjén. Ha itt most teljes kerettel álltak volna fel én egyáltalán nem gondolnám, hogy legyőzték volna a dánokat. Nyilván a helyzet sajátossága adta, hogy olyan figurákat lássunk amiket eddig még nem, de eléggé bőbeszédű volt, hogy amikor a játék nem arról szól, hogy "majd a Háfra" vagy "majd a Klujber" akkor hirtelen elég széles repertoár lesz a csapat játékában; kiderül, hogy egy-két játékos másra (és jobbra) is használható mint amit eddig láthattunk, és hogy a védelem ha nagyon akar, akkor rohadt összeszedett is tud lenni, és képesek egy jól koncentrált nyitottra is akár.
A másik amit szeretünk a csapat legnagyobb fegyverének mondani - bár az elmúlt évek tapasztalatai alapján inkább öngyilkosságra használták - az a gyors játék, vagy mi. Hogy mennyire volt szándékos a játék lassítása, vagy mennyire inkább arról szólt, hogy a keret erre a sebességre volt csak képes azt mindenki döntse el maga, de tény, hogy azzal amit eddig játszott a Fradi még nagy csapatot nem vert meg - sőt a vége mindig inkább az volt, hogy őket futották szét az utolsó 10 percben -, ellenben már a tavalyi Metz elleni iksz is a kevésbé rohanós tempónak volt köszönhető, szóval ezt nagyon alaposan átgondolnám, hogy melyik játék a csapat igazi arca.

Megdöbbentő volt látni, hogy Schatzl mennyire alkalmas beállónak (bár a válogatottbeli szélső befutásai miatt ezt már korábban is sejteni lehetett, hogy ízlik neki az a poszt), és kettes védőnek is. Két beállós játékot az ő részvételével mindenképpen használni kéne a jövőben, és hát ahogy említettem védelemben is lehet helye kettesben, még akkor is ha arra ott van Szucsánszki, Kovacsics, Háfra stb. is, a lábmunkája ehhez szvsz megvan.

Egy jó szakvezetés ebből csak építkezik. Meglátjuk mi lesz belőle.

Hétvégén ugyanez a keret bizonyíthat a CSM ellen, ahol Neagu már harcra kész. Kemény menet lesz, ha itt is azt látjuk amit Dániában akkor egyrészt nagyon fogunk örülni, másrészt tényleg érdemes lesz elgondolkodni a fent említetteken.


KáPé

Miután a női mezőny fele kellemesen meg- és átcovidozódott talán végre visszaállhat az élet a normális(abb) kerékvágásba - nem akarok vészmadárkodni, de szerintem lassan valamelyik favorit csapatot is eléri ez a szar, mármint Rosztovon kívül - és folytatódhatnak a küzdelmek. Jó kérdés, hogy mi lesz az elmaradt mérkőzésekkel, erről az EHF mélyen hallgat, pedig lehet ideje lenne már valamit böffenteni erről, mert az őszi szezonnak lassan vége, jön az eb, aztán januárban folytköv egészen februárig, aztán egymás szájában olimpiai selejtezők, nyolcaddöntők és társai, és hát véleményem szerint nem lesz túl sportszerű ha az elmaradt mérkőzéseket majd a 02.14.-03.14. közötti időszakba kúrnák be, kifacsarva ezzel a játékosokat. Szóval jobb lenne ezzel foglalkozni, mintsem beállni a mostanság népszerű genderizékbe és a női eb-t nem a legjobb bírók alapján feltölteni, hanem csak nőkkel. De ebbe nem is megyünk bele, mert még a végén valami eufeminim idetéved.

Egy meccs kivételével (Valcea-Podravka, btw, utóbbiak mikor fertőződtek meg?) mindet sikerült majd' egy hónap után megrendezni és ebben az elmebajban azt hiszem ezzel legyünk is elégedettek. Ennek alapján végezetül nézzük is a listát.

10. Fradi
9. Budu
8. CSZKA
7. Odense
6. Metz
5. CSM
4. Rosztov
3. Brest
2. Vipers
1. ETO

Fotók: ehfcl facebook