Gyanúsan ennyi volt a női kézilabda bajnokság a Fradinak. Persze a kupa még meglehet, meg a Bajnokok Ligájában is talpon vagyunk. Ellenszélben repülés lesz ebből, de nekifutok.
Távolabbról felvezetés mindig veszélyes, mivel egyelőre beláthatatlan hosszúságú és tartalmú a poszt nekem is. Kezdjük talán ott, hogy az eredményt felvéssük, amit már mindenki tud: 28:28, iksz, gyűlölöm a statisztikát, de az rémlik, hogy nem nyerni jár hozzánk az ETO. Jó pár év óta. Meg is ünnepelték az egy pontot.
Nekem meg határozottan erőt kell gyűjtenem - pont egy kézilabdaedzés után, ami ütközött a meccsel ugye, hogy éjjel végignézzem ezt a derbit.
Mielőtt nekikezdenék, azért belenézek a varázslatos, utolérhetetlenül bájos hangulatú közösségi médiában a meccs utáni röffenésekbe. Csak a szoki. Felvezetőnek haveri körben is ment a fagyizás, retyozás. Meg egyebek. Meglepődés nincs. Semmi guszta. Magaslatok, mélységek szédítő hatása alatt, a “sportszerű” rivalizálással feltöltve vetem bele magamat a meccsnézésbe. Azt már például “tudom”, hogy a sporik nekünk fújtak, természetesen. (Ugyanúgy: Nem lehetne ezt a mételyt valahogy lezárni? Nagyon komolyan mondom a régi idők zsábáját hozza rám ez a fröcsögés..)
Nade a meccs. Kicsit olyan ez így, mint visszafele kiolvasni egy könyvet. Az összes hetest kikockázom. Az első félidőben kapuban nem sokat tett hozzá Glauser a témához, elfogult vagyok a balkezes szélsőkkel, így tudjuk be ezt Hovden, meg a győri csapat jó lövéseinek, kapuban amúgy átlagon alulit nyújtott mindkét csapat. Mindent el is mond, hogy miközben Glausert savazom, a legtöbb védése így is neki volt. (8 az mksz szerint). Igaz a kapusok közül a pályán is ő volt a leghosszabb ideig.
Csorog a meccs. Rohammal kezdünk, tartjuk az előnyt, sőt növelhetnénk, de öt közte nem lesz. Vogel Emily kiesése csak még látványosabbá tette a támadásaink erőtlenségét. Addig sem, meg utána sem a távoli bombák meccse ez. Lemegy az az első valahogy háromgólos előnnyel fordultunk. Az Elek Aréna egyedi hangulata ugye. Egyébként nagyon bájos fiatal hölgyek vezették a mérkőzést, mindenképpen felüdülés volt mondjuk egy Horváth - Marton jv-duó után a nőies, fiatalos játékvezetés. A határozottság megvolt. Kivetnivalót meg mindig talál, aki keres. Főleg minkfele, ahol még az is jobban tudja a szabályokat a játékvezetőknél, aki civilben irodalomtanár, vagy szövőnő. Vagy bármi egyéb.
A másodikban aztán hamar apadt az az előny, főleg a negyvenedik környékén jöttek ki a strukturális problémák. Kijöhettek volna az ETO-nál is, de nem. Pedig beállójuk sem volt. Fordult a meccs, belehibázgattunk, amikor nem kellett volna.
Nem pont ide, és nem is szervesen, de olyan ritkán nézek igazi átéléssel női kézit, hogy meg kell jegyezzem az észrevételt: a női kézi meccseken lehetne egy párhuzamos pontozásos verseny is: kinek az előadása, keménykedése, csintalansága szebben, prefízebben, jobban kivitelezett, a tettet követő minél ártatlanabb arc kötelező. Manipulatív típusok előnyben. A férfi meg a női kézilabda között sok alapvető különbség van, de egyik kedvencem pont ez. A csajok rafkósabbak, meg ami mondjuk nekünk, fasziknak, már necc és vérciki, itt még simán a repertoár része. És edzőstül, játékostúl tokkal-vonóval mindenki a drámai színmű aktív részese, aktív alakítója. Nem akarok ebbe jobban elmélyedni, mert már így is súrolom a polkorrekt határt, csak úgy mellékesen gondoltam megjegyzem. Ember legyen a talpán síppal a szájában. Nah.
Hogy melyik csapatból ki, miért hiányzik az ilyenkor - második félidő dereka - már nekem, a felkészületlen sportbloggernek is szembeötlik, ahogy merülnek az elemek, kerül előtérbe a kispad hosszúsága és mélysége. Meg az amúgy is meglévő korlátok, amiket ideig elfed a lelkesedés. Esik a sportélmény, vagy ilyenkor kezdődik? Mivel ugye olyan két csapatról beszélünk, amelyek anyagi lehetőségei messzire az ország teljesítőképességén túl vannak, kicsit kezdek morcosodni. Ha szigorúan sportszakmailag nézzük csodálatos dolog, hogy ilyen tudású játékosok, edzők szórakoztatják a remek atmoszférájú sportcsarnokban a tisztelt publikumot. De azért rengeteg kérdésem is lenne, főleg, ha magyar neveket keresek. Ha akarnék keresni. Mivel nincs ilyen feladatom, így csak nézem, ahogy alakul izgalmasan ez a meccs. Nézni jó. Klasszik élvhajhászatnak is nevezhetném. A vége felé azért már látom, hogy örömöm kevesebb lesz, márcsak szaladunk.. Végül ki nem kapunk, az esély megmarad, de mire is? Három éven belül Bajnokok Ligáját, annak elnyerését ígérte a kézilabdához is értő elnökünk, én beérem, beérném a Final Four elérésével is. Meglátjuk.
Ceteris paribus benne van matematikailag (matematikus Ön?), de az árát azért ne kérdezze senki, és mintha lenne némi “recseg - ropog” a rendszerben.
- by fck -