Hatosfalas szempontból egyelőre az év örömhírének tűnik, hogy szerváltunk egy fradistát, aki posztokat tervez majd írni szeretett klubjának csapatairól, egyelőre ugyan bizonytalan rendszerességgel, de mindenképpen határtalan lelkesedéssel. Fogadjátok hát sok szeretettel, ahogy mi is tettük.
A bemutatkozó lelkes utánpótlás-játékos első „pályára lépése” ez. Folyamatosnak tervezett Ferencváros-kézilabda-figyelés és véleménykedés lesz a Hatosfalon – ezúton is köszönöm a lehetőséget!
Megkímélek mindenkit a hosszabb bemutatkozástól. Néhány mozgalmi és egyéb álnevet elsütöttem már az eddigi pályafutásom során, itt most kellően alapos körültekintéssel, konspirációs célzattal az „fck” néven fogom kedvenc, űzött sportom szurkolói szakmaiságát komponálni. („fck” – hihetetlen, de tényleg nem az a megfejtés, amire elsőre gondoltok.) Politikáról egy szó se lesz, ígérem.
Kezdjünk is bele!
Tét- és esélyügyileg világos a helyzet: a Fradinak nem okozhat problémát a Kalász, akiknek nagyon meleg az első osztály. A józan ész sima Fradi-győzelmet mond. Na de, ugye, a labda gömbölyű. Az eredménytől függetlenül a két veszprémi klasszis – Csoknyai és Pásztor – csapatai ebben a felállásban utoljára meccselnek egymás ellen. Van ebben pár év, itt is, ott is, stabilan. Ez most a szentimentális rész.
Sivár már biztosan távozik a Fraditól, a Budai Farkasoknál folytatja. Engem azért megcsócsál a gondolat, hogy még néhány meccs, és vége ennek a felállásnak a Fradinál. A mérkőzés nagyjából azt hozta, amit várni lehetett. Elmegy a Fradi, visszajön a Kalász, aztán megint meglép a Fradi. A hazaiak többször visszakapaszkodtak közelire, de valahol a második félidő derekán megreccsent a meccs. Ott nyílt ki az olló véglegesen.
Magunkban - Fradi - azt szeretem, hogy még egy ilyen meccsen is megvan a tűz. Nem az a lobogó, inkább az a “presztízskedő”. Ha a Kalász kicsit megrángatta azt a bajszot, mindig jött gyors pár fradis gól. A miheztartás végett. A kötelező győzelmek tudnak nehezek lenni, ez végül inkább félgőzös lett. Egy idő után a mindkét oldalon labdázó lelkes fiatalokat figyeltem: Máté és Forgács a kalászi oldalon, Tóth Péter a miénken. Öröm nézni a srácokat. Voltak keményebb csattanások is. Imádom, ahogy a nagyobbak próbálják elkapni a gyorsabb kisebbeket. Én még kiosztottam volna pár két percet – és nemcsak azért, mert alapvetően együttérzek a kisebbekkel.
A kalászi lelátó padja tud kemény lenni, és a kalászi kézilabda helyzete sem egyszerű. De errefelé komoly hagyományai vannak a sportágnak közösségileg. Valahogy meg fogják oldani – még akkor is, ha most benne van a levegőben a kiesés. Meg ugye itt azért vastagon szövődik a sztori, mecénás, tao, politika. Az azért kicsit furcsa itt is, hogy a jelenlegi kalászi keretben kevés a helyi kötődésű játékos, miközben itt is komoly pénzek mentek el utánpótlásra. Ráadásul Kalászon rögtön két klub is van: az eredeti BSC, meg ez a másik, amelyik eredetileg szentendrei. Na de ebbe most végképp nem lenne szerencsés belemenni, de azért egy erős alapnak nem rossz. Egy NBI/B-hez.
CYEB Budakalász - FTC Green-Collect 32:40 (17:19)
- by fck -