Mivel a hatosfalasok szépen megkértek – miután a múlt heti poszt megjelenése a Szeged-Veszprém logisztikája miatt elmaradt – meg mivel a Sport1 nem adja a forduló talán legjobbnak ígérkező meccsét (Magdeburg vs GOG), ezért a nyolcadik BL-hétvégére is összegyűjtom várakozásaimat. Sokaknak van miért revansot venni.
Armchair Handball jelentkezik ismét egy női KP-val, reméljük megtartja eme remek szokását, ti pedig olasgassátok...!
"...Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."
16. Zaglabie Lubin
A lengyelek az előző KP óta eltelt három fordulóban sem léptek a győzelem útjára. Nehéz mondani bármit egy olyan csapatról, amely hat meccs alatt -73-as gólkülönbséget szedett össze, pont nélkül áll, és egyetlen meccsen mutatott életjelet, a béka hátsója alatt senyvedő második fordulós Rapid Bukarest ellen, amin még a döntetlenhez is labdájuk volt, de sajna nem sikerült élniük vele. A Fradi ellen tanúsítottak persze ellenállást, volt küzdés meg minden, de azért a végére igazolták, hogy szinte teljesen véletlenül kerültek a BL-be. A következő meccsre sem várok tőlük mást, lehet, hogy hazai pályán kicsit szorosabb lesz, de kötve hiszem, hogy pontot szereznének. (Ellenben, ha a 9. fordulótól megtáltosodnak és megvernek egy-két csapatot, akkor nem sértődnénk meg.)
2023. 11. 19. 14:00 – Zaglabie Lubin vs Ferencváros (2)
15. Sävehof
A svéd bajnokcsapat hasonlóképpen muzsikál, mint a lengyel – már ha tisztán az eredményeket nézzük. És azokat nézzük, mert ebben a sportban nem adnak szépségre pontot, és hiába volt egy nagyon jó félidejük az ETO ellen, az Odense röpke 24 góllal verte meg őket. Otthon se minden fenékig tejfel, nem sok vereségük van, persze, az a kevés is kellemetlen lehet még a végelszámolásban. Odensébe mennek repetázni, nem hiszem, hogy több lesz, mint a 24, de nagyon sokkal kevesebbre se tippelnék.
2023. 11. 18. 16:00 – Odense vs Sävehof (1)
14. Brest Bretagne
Eddig is tudtuk, hogy a Brest nincs a legjobb formában, kidőlt Jaukovics meg ilyenek, de azért ennek is vannak szintjei. Egy dolog kikapni idegenben egy tökéletesen játszó Lokitól, de hogy a szenvedő Buducnost ellen nem tudtak hazai pályán nyerni, az egészen hihetetlen. Idegenben persze még nehezebb dolguk lesz, bár hogyha összekapják magukat, előfordulhat, hogy irgalmatlanul visszaütnek, különösen, ha mondjuk Foppa nem kap piros lapot a 23. percben, vagy esetleg az utolsó másfél perc alatt a két Foggea-ziccervédés után megszerzik a kipattanót. Ezek után én nem bízom bennük.
2023. 11. 18. 18:00 – Buducnost vs Brest Bretagne (1)
13. Buducnost Podgorica
Nem tartom teljesen kizártnak, hogy Raicevic távozása inkább segítség volt a montenegróiaknak, lehet, hogy így a fiatalabb, energikusabb és dinamikusabb játékosok jobban odaférnek, és így talán meg tud újulni a csapat. Bojana Popovics szerény véleményem szerint az egyik legjobb edző a világon, nem lennék a csoportriválisok helyében most, hogy kreatívnak is kell lennie. Annyit azért sajnálhatunk, hogy Háfra Noémi nem éppen alapembere a csapatnak, és amikor pályára kerül, akkor sem kifejezetten extra a teljesítménye. Most mindenesetre előttük áll a feladat, hogy otthon is megismételjék a bresti bravúrt.
2023. 11. 18. 18:00 – Buducnost vs Brest Bretagne (1)
12. CSM Bukarest
Még nem érkezett válasz romániai forrásaimtól arra, hogy mégis mi magyarázza a CSM kriminális teljesítményét, és bár fel lehet hozni magyarázatként, hogy az Ingstad-Zaadi-Omoregie trió hiányzott a legutóbbi meccsről, sőt, utóbbi kettő jóval régebben nem áll Vasile rendelkezésére, de azért mégis ott van Cristina Neagu, Monika Kobylinska, Laura Flippes és Emilie Arntzen, akik magukban is komoly erőt jelentenének egy csapatnak, és mégsem látjuk azt a teljesítményt amit egy ilyen csapattól várnánk. Legyünk őszinték, a Debrecen ellen hazai környezetben a CSM-nek nem szabadott volna pontot vesztenie. Biztos vagyok benne hogy meglesz bennük a bizonyítási vágy Debrecenben is, de azért remélem, hogy csak vágyálommarad a két pont nekik.
2023. 11. 18. 16:00 – DVSC-Schaeffler vs CSM Bukarest (x)
11. Debrecen
A bukaresti meccsről alkotott véleményemet talán úgy lehet leírni, hogy sejtettem én, hogy el lehet ezt a CSM-et kapni, de mégsem hittem volna, hogy mégis összejön. De a Loki minden jel szerint elhitte, no meg Bukarestben mindenfajta tét nélkül játszhatott, és olyan pontot szerzett, ami alighanem a végelszámolásban is borzasztó értékes lesz. A Debrecen szinte tökéletesen játszotta le ezt a meccset, alig volt olyan eleme a játékuknak, amibe bele lehetne kötni. Kapusposzton mind Bartulovics, mind Gabriel jó teljesítményt nyújtott, a szélsők egyszerűen nem tudtak hibázni – itt ki kell emelni Grosch Vivient, aki számomra teljesen váratlanul nyújtott ilyen kiváló teljesítményt – miközben a védekezés fantasztikusan hatékony volt, Tamara Haggerty ugyan legalább egy fejjel alacsonyabb Crina Pinteánál, de mégis kiválóan oldotta meg a védekezést, de Jovana Jovovics, Planéta Szimonetta és Füzi-Tóvizi Petra védekezése is feltétlen dicsérendő. És akkor még nem beszéltünk arról az egészen kiváló formáról, amit Vámos Petra mutatott, merthogy ezen a meccsen a Debrecen támadójátékának motorja a magyar válogatott irányítója volt. Mind ő, mind pedig Hámori Konszuéla nagyon hatékonyan oldották meg az egy-egy elleni játékokat, és rendkívül jól osztották le azokat a labdákat, amelyekből nem tudtak betörést végrehajtani. Ha hasonlóan tudnának játszani a hazai meccsen, abból akár további pont(oka)t is lehetne szerezni, különösen a Hódosban.
2023. 11. 18. 16:00 – DVSC-Schaeffler vs CSM Bukarest (x)
10. Ferencváros
Csábító lenne a szerdai magyar rangadóból következtetéseket levonni a résztvevők formájára vonatkozóan, de régóta tudjuk, hogy ahogyan a Szeged-Veszprém, úgy a Fradi-ETO párharcban sem léteznek formák és esélyek, azon túl, hogy azért a hazai csapatok szoktak nyerni. Most sem gondolom, hogy annál többet kellene ebbe belelátni, mint hogy a Fradinak van egy működő játéka – amely mondjuk szinte teljes egészében Andrea Lekic kiváló irányítójátékán alapszik – meg egy speciális affinitása arra, hogy az ETO-t legyőzze. Persze amit emellett érdemes megemlíteni, hogy Bíró Blanka remek formában van és a védekezést is rég láttuk ennyire jónak (jó, nem olyan rég, az Ikast ellen, de az előtt azért régen). Szóval szerintem különösebb idegesség nélkül lehet készülni a Lubin elleni idegenbeli találkozóra, és ha nem esik a csapat a nagyképűség súlyos hibájába, akkor ez egy épp olyan problémamentes győzelem lehet, mint a hazai.
2023. 11. 19. 14:00 – Zaglabie Lubin vs Ferencváros (2)
9. Vipers Kristiansand
Egyre inkább érezni, hogy ez a Vipers nem az a Vipers, és ez egyre nyilvánvalóbbá válik Lunde és Vjahirjeva hiányában. Nyilván eggyel kikapni a Rapid otthonában nem óriási szégyen, tekintve, hogy román lyányaim milyen visszatérést produkáltak az utóbbi fordulókban, meg aztán az a végjáték is eléggé izgalmas volt – Paula Arcost biztos nem dicsérte meg Hlavaty Tamás – de azért az ilyeneket a Vipers általában megnyerte az utóbbi időben. Lehetne persze vizionálni, hogy Hlavaty alatt rezeg a kispad, meg hogy óriási katasztrófa van a címvédőnél, de egyfelől a skandik nem az a kapkodós-edzőmenesztős fajta, másfelől azért a játékminőség nem rossz, pusztán nem a legjobb többé. Egyébként meg most nyertek három BL-t egyhuzamban és Hlavaty többször is nyilatkozta, hogy a klub úgy ajánlotta fel neki a szerződést, hogy van ideje építkezni, és ott északon azért ismerik ezt a fogalmat – nem úgy, mint más helyeken… Mindezek ellenére nem mutatna rosszul, ha a Rapid kapna Norvégiában egy irgalmatlan verést, mindenki kicsit megnyugodna.
2023. 11. 18. 18:00 – Vipers vs Rapid (1)
8. Rapid Bukarest
Kedvenc román csapatom Polman és Kanor visszatérésével úgy támadt fel hamvaiból, mint a főnixmadár. Szerintem a Vipers még mindig nem tudja hogyan sikerült hétgólos hátrányból megfordítani ezt a meccset, de Diana Ciucának és Paula Arcosnak is komoly szerepe volt benne. Elnézve a teljesítményüket, egyre valószínűbb, hogy idén már nem váltanak edzőt, bármilyen hülye is legyen a klubelnök, arról nem is beszélve, hogy ez a teljesítmény kifejezetten veszélyes lehet egy csomó csapatra nézve. A teljesség igénye nélkül: jön hozzájuk az Esbjerg, mennek Ljubljanába és persze fogadják a Fradit – ez utóbbin mondjuk remélem csukott szemmel mennek ki a pályára – amelyek alapvetően mind nyerhetőnek tűnnek. Ugyanezt nem biztos, hogy elmondanám az eheti találkozóról, bár ugye az Esbjerg is háromszor verte az Ikastot egyhuzamban, de azért itt mégis a Vipersről van szó hazai pályán. No persze megpróbálni meg fogják így is.
2023. 11. 18. 18:00 – Vipers vs Rapid (1)
7. Krim Ljubljana
Kicsit olyan az érzése az embernek, mint a tavalyi Bietigheimmel. Bitang erős kezdés után masszív visszaesést láttunk a szlovénoktól, legutóbbi négy meccsükön összesen egy pontot kapartak össze, ez pedig azt eredményezi, hogy ha nem nyernek Metzben – és legyünk őszinték, valószínűleg nem fognak – akkor akár a Fradi is beérheti őket a tabellán, ezzel pedig brutálisan besűrűsödne a B-csoport alsóháza. Ehhez persze több dolog is kell, de semmiképp nincsenek valami rózsás helyzetben, és nem érzem a levegőben, hogy ez majd most fog megváltozni.
2023. 11. 19. 16:00 – Metz vs Ljubljana (1)
6. Bietigheim
Be kell valljam őszintén, én egy kicsit többet vártam a németektől a Győr ellen, a vége csalódást keltően nagy különbségű lett, és ha teljesen őszinték akarunk lenni, már az első félidő is az lehetett volna, ha az ETO hajlandó belőni a ziccereit. Az mindenesetre látszik, hogy bár biztos vagyok benne, hogy Szikora hiánya nagy érvágás a csapatnak, Moreschi különösebb probléma nélkül tudja megoldani a feladatot. És persze igazoltak még egy dán kapust, hogy ezek honnan bújnak elő állandóan, azt én nem tudom. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy ők is visszaestek kicsit, de valójában az utóbbi két vereségüket szimplán – legalább kicsivel – jobb csapatok ellen szenvedték el, és bár a győri visszavágóban a német szurkolók helyében nem reménykednék, az Odense elleni hazai győztesére akkor se fogadnék, ha fegyvert szorítanak a fejemhez.
2023. 11. 18. 18:00 – Győri ETO vs Bietigheim (1)
5. Ikast
Na, ha valakiben igazán csalódtam az előző fordulóban, akkor az az Ikast. A dán házi rangadót két hét alatt harmadszor vesztették el az Esbjerg ellen, aminek szerintem rekordnak kell lennie. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy az Ikast utoljára kicsit kevesebb mint egy éve, tavaly november végén verte az Esbjerget, azóta hatból nulla a mérlege, tehát talán nem akkora meglepetés, de én arra számítottam, hogy legalább egy meccsen el tudják kapni Reistadékat. Ja, de van még egy lehetőségük, bár most már biztosan marhára unják egymást, és még Esbjergben is lesz a meccs. Ha magyarok lennének azt mondanám, egy a ráadás, de mivel dánok, szerintem csak fásult lesz mindenki.
2023. 11. 19. 16:00 – Esbjerg vs Ikast (x)
4. Odense
Ugyan nem olyan hú-de-kiemelkedő a teljesítményük a szezon eddigi részét tekintve, mégis különösebb erőfeszítés nélkül az – egyébként a másikhoz képest (és ezt minden héten elmondom mindenkinek, aki meg hajlandó hallgatni, szóval ide is be kellett szúrnom) harmatgyenge – A-csoport második, közvetlen negyeddöntőt érő helyén áll. Persze hosszú még a szezon, de igazság szerint nem lepne meg, ha a végelszámolásban is ugyanitt ücsörögnének majd. Van Housheer, Deila, Dahl, a kapuban továbbra is az általam legmagasabbra értékelt kapuspáros áll, és az edzőjük a skandináv sikeredző csúcsmodellje, Ole Gjekstad. Egyszóval minden adott a további kiegyensúlyozott teljesítményhez. A Sävehof szinte biztosan nem fog ebbe beleszólni.
2023. 11. 18. 16:00 – Odense vs Sävehof (1)
3. Metz
A franciák a kezdeti két skandináv vereség (különösen az Ikast elleni hazai blamázs) után visszataláltak a nyertes formájukhoz. A dán válogatott belső hármasa félelmetes lövőerőt képvisel, ráadásul még cselezni is félelmetesen tudnak, féltsék a norvégok az EB-címvédést? Ennek most a Krim issza meg a levét, hisz relatíve gyenge formában találkoznak kétszer az erőtől duzzadó Metz-cel. De tényleg, félelmetesen erős ez a csapat, egyszerűen kizártnak tartanám, hogy ne keveredjenek valahogy Final4-ba, ha nem lenne ilyen félelmetesen erős az egész B-csoport. Krim otthon, két pont kötelező.
2023. 11. 19. 16:00 – Metz vs Ljubljana (1)
2. Esbjerg
Reistad visszatért és hozta magával a győzelmeket. Így lehetne egy mondatban összefoglalni amit az Esbjergtől látunk, ha nagyon felületesek akarunk maradni. Az a helyzet azonban, hogy a csapat az utóbbi időben egyre hosszabb kispaddal dolgozik – bár még mindig nem tiszta hogy mi történik ha mondjuk Mörk megsérül, mert azért bármilyen tehetséges, Resende még nem az a játékos aki hatvan percezik a BL-ben – és a játékosok minőségére is nagyon odafigyel. Olyan Ikast-verős hangulatban várhatják az újabb dán rangadót, hiszen november elsején a dán kupából ejtették ki a riválist, hetedikén a bajnokságban, tizenkettedikén pedig a BL-ben verték meg. Ha lenne forródrótom Esbjergbe, megkérdezném, hogy vajon nem unják-e. Én már kicsit igen, és nem csak azért, mert kifejezetten nem szeretem az Esbjerget hanem azért is, mert dánokhoz képest egész szimpatikus az Ikast. Ugyanakkor simán el bírom képzelni, hogy így három hét alatt a negyedik meccsre már senkinek nem lesz kedve az egészhez (bár beismerem, ez egy kompromisszum aközött, amit szeretnék (2) és aközött, ami valószínűbb (1)).
2023. 11. 19. 16:00 – Esbjerg vs Ikast (x)
1. Győri ETO
Csábító lenne a szerdai magyar rangadóból következtetéseket levonni a résztvevők formájára vonatkozóan, de régóta tudjuk, hogy ahogyan a Szeged-Veszprém, úgy a Fradi-ETO párharcban sem léteznek formák és esélyek, azon túl, hogy azért a hazai csapatok szoktak nyerni. (Ismétlés ugye a tudás anyja, hehe.) Viccet félretéve, tudva levő, hogy az ETO-nak van egy finom kis Fradi-fóbiája, ami általában egyáltalán nem szokott illeszkedni a többmeccses formájukba. Ugyan továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy van-e Oftedal nélkül támadójáték (lehet amúgy, hogy van, de hogy nem nagyon látni, az biztos), meg engem az is eléggé zavar, hogy Farkas Juli a 10+ gólos BL-győzelmeknél is rendszerint a padot koptatja, de alapvetően Győrben megy a szekér. Jönnek az igazolások meg hosszabbítások is ezerrel, ami persze most mindegy, de érdekes figyelni, hogy már megint nem teljesen egyértelmű minden játékos helye a csapatban. Ja, ugye német viszavágó van, de ha a Bietigheim idegenben megvolt, akkor itthon se lehet velük baj.
2023. 11. 18. 18:00 – Győri ETO vs Bietigheim (1)