6. nap (költözködés)
Simán felkeltünk (per a csajok, én nem), tízkor el is hagytuk Gdanskot. Niki kb. 3-szor dudált, mert ennyiszer látta a Gdansk táblát (és ő vezetett végig, jézusom). Amúgy simán megúsztuk balesetek, necces helyzetek nélkül ezt az összesen 3000 km-t, ami szerintem igen nagy teljesítmény. 4 felé odaértünk Wroclawba, forgalmi dugó. A kis helyes, lengyel csaj kb. 2 km-en keresztül sétált mellettünk, ilyen gyors volt a haladás. Nagy nehezen beértünk a belvárosba. Betondzsungel, ez a város nagyjából a pesti viszonyokat tükrözi, viszont semmi szemetet nem látsz az utcán.
Megérkeztünk GPS szerinti helyre, be is csengettünk a 33-as lépcsőház 40-es lakásába. Valaki kinyitotta az ajtót, felmentünk a tulaj által megadott 6. szintre, de nem találtunk 40-es lakást, szóval vissza a földszint, mégegyszer csöngetés. Ez a ház, vagy inkább tízemeletes lakáskomplexum (szocialista narancssárga csoda) kb. 10 lépcsőházból állt. Ebben laknak kb. annyian, mint egy nagyobb magyar faluban. Nekem ez marhára furcsa, mert nem éltem még Pesten, de a többiek mondták, hogy Újpalotán ez teljesen megszokott. Szóval a tulaj nem hallotta a csöngetésünk, úgyhogy elnavigált a tényleges szállásunkra (még szerencse, hogy ez előző lakásban nem voltak otthon, és nem jött le egy 120 kilós lengyel amazon ordibálni velünk).
Parkolóhelyet keresve keveregtünk a lakótelepen, majd jobb híján felálltunk a járdára, és ott kipakoltunk. Edié és enyém volt az első kör, de nem a hatodikon, hanem a tízediken kötöttünk ki. Hát a következő két perc életem meghatározó élménye. Történt ugyanis, hogy beszállt hozzánk egy 50-es bajszos, rendőr chip and dale fiúnak kinéző manusz, és lejött velünk a hatodikra, kérdezte honnan vagyunk, mondtuk, hogy Hungary, mire ő:
-áááá wengry, I know a lot of hungarian words, for exmple: SZERETLEK.
...és, elkezdte nekem szemtől-szembe mondani, hogy szeretlek. Én ott álltam, és néztem, nem nagyon bírtam ki röhögés nélkül. Majd becsapta a lift ajtót, és ott hagyott, se puszi, se pá.
Niki se járt jobban, ő fél a liftekben, és ez egy olyan lift, aminek nincsen belső ajtaja, szóval, amikor beszállsz, és megnyomod a gombot, elindul. Nem húz be semmilyen ajtót. Ezért ő a hátsó fal felé fordulva utazott benne. A kocsilerakás után egyedül jött fel, de ő se szállt ki először a hatodikon, hanem a 8 és feledikre érkezett. Egy srác ugyanis a kilencediken megnyomta a gombot, és valamiért ennek hatására beszorult két emelet közé. Remegő lábakkal szállt ki a szintünkön. Timi sem maradt akkor már ki a szórásból, fel a nyolcadikra, majd le a másodikra, és úgy a hatodikra.
A lakásba belépve láttuk a „hanyatló nyugatot”. Nem olyan volt, mint a gdanski szállás. Teljesen a megszokott, otthon is megtalálható, panelrengeteg közepén lévő, 20 éve fel nem újított lakás, de legalább nyugis gondoltuk. Kicsit lakásberendeztünk, meg kitakarítottunk. Elfoglaltuk az egy hétre kivett „apartmant”.
Csilla szülinapja a mai napra esett, így bementünk koccintani a belvárosba (Timi jó magyarként otthon maradt vízilabdásoknak szurkolni). Előtte megnéztük a Google mapsen, hogy merre kell menni. Arra is indultunk el. Ezt a várost is - ugyanúgy, mint Gdanskot - nagyjából a második napra magunkénak éreztük, tudtuk, hogy mi merre van, hogyan kell eljutni A-ból B-be, akár gyalog akár villamossal. Persze itt sem nagyon vettünk jegyet (na jó egyszer, hogy ha jön az ellenőr, akkor tudjunk dugdosni a jegykezelőbe). Ettünk egy kurva jó pirogot a főtéren lévő lengyel étteremben, annyi volt a baj vele, hogy nem volt alkohol a helyen Lengyelországban szerintem egyedüli módon. Gyurival ki is voltunk akadva. Aztán átmentünk egy ír pubba Huszár javaslatára. Nekem nagyon tetszenek az ilyen kocsmák. Bementünk, és egy tartalmas estét töltöttünk el. Az emeleten ittuk a Guinesst, wiskeyvel, szívtuk a cigit bent. Szólt az ír kocsmarock, és ment tv-n a horvát-macedón meccs. Nagyon jól éreztük magunkat, előkerültek régi túrák sztorijai, és jókat röhögtünk.
7. nap (negyedik meccsnap)
Mit ad isten, itt is az ütvefúró hangjára ébredtünk, de már nem nagyon bosszankodtunk ezen. A mai program a meccs előtt egy gyors városnézés, és egy gyógysör a magyar szurkolói csapatkocsmában. Délután megérkezett csapatunk ötödik tagja, Gyurák. Egy seggel végigjött Móvártól Wroclawig, úgyhogy az Amazonas éves vízhozamát belerakta a wc-be. Kipakolt, gyors zuhany, egy nazdarovje, és megyünk ki a meccsre. A csapatkocsmában beszélgettünk a középdöntőre kijövő szurkolótársakkal, és ők elég optimisták voltak, hát a meccs után nem nagyon hallottunk bizakodó hangokat. Mi a második félidőt teljes közönyben ültük végig, illetve egymást szórakoztattuk a „Legyen ingyen sör”, „Dusi, hol a csapatom”, „Szép volt fiúk!” rigmusokkal. A legégőbb az a dán-német beszélgetés volt, amit szünetben, cigizés közben kaptunk el, azt mondták egymásnak, hogy egyikük se gondolta volna, hogy ilyen simán meg tudnak minket verni. Életem legszarabb meccse.
A második meccs félidejében leléptünk a csarnokból. Majd felszálltunk egy villamosra, utána még sétáltunk fél órát a metsző hidegben, és beültünk a szurkolói kocsmánkba. Természetesen a meccs volt a téma: „Miért kell ilyen drasztikusan fiatalítani olimpia előtti világversenyen, amikor a kijutás a cél?”, „Minden nekünk kedvezett, hogy meg legyen a kvalifikációs torna.”, „Vajon Nagy Laci hogy érezheti magát, hogy ilyen döntések miatt elúszik az utolsó olimpiájának a lehetősége?”.
8. nap (pihenőnap)
Viszonylag későn keltünk, le volt törve az egész csapat a tegnapi meccs, és úgy ánblokk az egész Eb miatt. Megvitattuk, hogy maradjunk-e egyáltalán. Végül is meggyőztük magunkat, és azt beszéltük, hogy akkor innentől turistáskodunk, a maradék napokat beosztottuk napszakra pontosan. A mai nap a bevásárlásé volt, de előtte át kellett vinni a Csilláéknak azt a kocsit, amit a Gyurák hozott ki.
Pöcre indult a gépsárkány. Kikanyarodtunk az útra, és a kereszteződésben lefulladt a motor. Újraindít, bekanyarodunk és megyünk úgy 50 métert. Ismét leáll, végleg. Vészvillogó ki és elkezdtük tolni a 2x2 sávos utcánkban a belső sávon. Gyurák ki-be pattogott a kocsiból, vicces/félelmetes volt látni, ahogy a kocsiból ülő helyzetből próbálja felvenni a futás tempóját. Tipikus amerikai filmekben látható jelenet volt. Legalább 10-zel hasítottunk, és egy enyhe jobbos után feltoltuk egy irodaház feljáróra. Niki mellénk állt, és bebikáztuk Csilláék kocsiját.
Ilyen kaland után kimentünk egy akkora hypermarketbe, ami Budaörsön is megtalálható. Két órát flangáltunk, én elég kómás voltam. Pl. egy mellettem lévő kóstolókat osztogató, lengyel kiscsajra azt, hittem, hogy egy kartonbábú, és majdnem a gatyámba szartam, amikor megszólalt. Sok helyi baszás elköltése után (by Koko, bárhova megyünk, ő így hívja a helyi valutát, mi meg lenyúltuk a szövegét), elindultunk haza. Ma Gyurák volt a séf, csinált egy pörköltet, hiába voltunk Lengyelországban, nagyjából csak hazai kaját ettünk.
Mivel nem tudunk lengyelül (ha itt élnék 2-3 évig se tudnék többet, mint ez után a két hét után), így fingunk sem volt, hogy milyen paprikát vettünk. Belekóstolva kiderült, hogy extra csípős. Ez így nem lesz jó. Nikivel lerohantunk a helyi közértbe, természetesen zárva volt. Így jobb híján a szomszédoktól kellett kunyerálni. A mi szintünkön senki nem nyitott ajtót. Csajok szívattak, hogy menjek fel a tizedikre a szeretlek faszihoz, és valljam hogy én is hasonlót érzek iránta, és egy félórás romantikázás után biztos adna nekünk. Mivel a lift random generátorként működik, valamilyen okból kifolyólag a másodikon kötöttünk ki. Ott kinyitották az egyik ajtót, és elbarteleztük a mi paprikánkat egy enyhébbre. Elindulnánk felfele, Niki megnyomja a gombot, állunk ott vagy 2 percig, dumálgatunk, nyomkodjuk a gombot közben, erre odajön egy kisgyerek és minket teljesen hülyének nézve kicsapja a lift ajtót. A Niki röhögését még szerintem a túlsó panelben is hallották.
Estefelé megkajáltunk, aztán Gyurákkal lenéztünk a mellettünk lévő sportkocsmába, ahol megnéztük a polska-norge meccset. Megtudtuk a lengyel indulót, a Pet shop boys – Go west dallamára a következőt éneklik: Polska bialo czerwoni, ami annyit tesz, hogy Lengyelország fehér piros, hát nem vitték túlzásba a szöveget az biztos. A meccs után hazaindultunk, és észrevettünk két huligánt, amint éppen hógolyókat gyúr. A meglepetés erejével rájuk rontottunk, be is vittünk egy találatot. Ezután a Gyűrűk urában látható heroikus állóháború alakult ki. 5 perc után Gyurák taktikát váltott, és elbújt egy egy méteres bódé mögé, és gyűjtötte a muníciót. Miután kifogytak a lőszerből lerohanta őket, az egyiket 10 méteren át kergetve több pontot is elért. A nándorfehérvári diadal óta nem látott győzelmet arattunk Wroclawban.
9. nap (pihenőnap)
Wroclawot ellepték a törpék, úgyhogy ezen a napon őket kerestük. Elindultunk a belvárosba Gyurák vezetésével, azt mondta, hogy itt van nem messze egy érdekes szoborcsoportot. Nagyjából 1 órát sétálgattunk, tettünk egy nagy kört. Mikor odaértünk kiderült, hogy tényleg közel, tőlünk 10 perc sétára van.
Begyalogoltunk a belvárosba törpéket vadászva. Kiderült, hogy azon az útvonalon, ahol járkáltunk az előző napokban van vagy 10 törpe. Volt itt minden, laptopozó, kávézó, hajléktalan, tűzoltó, kint a hidegben alvó. Edivel meg is találtuk a hasonmásainkat. Itt van ezen a képen.
Összesen 25 törpét találtunk, ez nagyjából huszada a wroclawi törpepopulációnak. Öt óra felé beültünk az alkoholmentes kocsmánkba. Rendeltünk kaját, de ez az evés sem lett kalandmentes. Már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy gondoltuk, hogy simán betolunk fejenként 5 pirogot. Rendelésnél egy pincércsaj, hogy mit akarunk enni. A Gyurák gombalevesét kihagyta 10 perc várakozás után odamentem hozzá reklamálni. Erre ő:
- Hát már így is sokat rendeltünk, úgyhogy azt már nem írtam fel, mert túl nagy adag ez egy embernek. (WTF?????)
- Mi az, hogy túl sokat? 25 pirogot rendeltünk.
- Nem. Azt mondtátok, hogy 5 adagot kértek mindegyik fajtából. 5 fajtát kértetek, egy adagban 5 darab van. Ez így összesen 125 darab pirog, és már el is készítettük, így nem lehet visszamondani.
Na erre felmentünk az emeletre, a tulajhoz, és ő mondta, hogy hát sorry, ez van, nem tudunk mit csinálni, ki kell fizetni, és el tudjuk vinni. Erre Edi vörös fejjel mondta, hogy biztos, hogy nem fizetünk ki ennyi pirogot, nem fogjuk elvinni, nincs is nálunk ennyi pénz. Meg egyáltalán nem látja a kedves, aranyosan mosolygó hülye liba, hogy nem egy esküvői csoport tévedt be hozzájuk, hanem 5 ember. Ezek után visszaültünk a helyünkre. Negyed óra múlva kihoztak 5 darab pirogot. Majd 10 percre rá a többi 20-at, de nem mondtak semmit, úgyhogy evés közben azon röhögtünk, hogy 2 napig itt fogunk lakni, és zabáljuk folyamatosan azt a rohadt pirogot.
Tele hassal kimentünk a csarnokba megnézni a spanyol-dán meccset. Lássunk legalább egy izgalmas meccset. Jól tolták eléggé mind a ketten, úgyhogy nem vár ránk semmi jó a spanyolok ellen.
A hazafelé utat ezen a képen mutatnám be (elég merész, és nagyképű kijelentés volt részemről, hogy a kisujjunkban van a város):
Hatalmas szerencsénk volt, hogy 8-asról leszállva 10 percre rá jött a 7-es villamos, mert akkor kb. 10 km-re voltunk otthonról a semmi kellős közepén. Összesen 2 és fél órát villamosoztunk hazafelé, de megérte, mert folyamatosan röhögtünk magunkon, hogy milyen balfaszok vagyunk.