Érkezett egy naplórészlet Marcitól, a Gdansk autóval érkező kontingens egyik tagjától. Az út viszontagságait foglalta össze nagy adag humorral fűszerezve, olvassátok nevetve, felismerhető, mindenki által jól ismert kalamajkákat énekel meg a komfortzónákon túlról! Innentől ő:
Indulás, első nap
Én ebbe a sztoriba november környékén csöppentem bele, de ezt a naplót igazából július óta vezetni kellene, mert akkor vették meg a csajok a jegyeket. Aztán utána apránként a többi dolgot (szállás, szabi, kaja, pia stb.). Szilveszter után már mindenki ezen zizegett, nehéz volt azt a két hetet kibírni.
Aztán egyszer csak ott voltunk, hogy indulunk, megvan minden, költőpénz is bőséggel, szállást is vontak le, kocsi előkészítve, Csilla bőröndje is bent van. Péntek reggel jött értem a Niki, már ekkor kezdődtek a gondok, ugyanis már ekkor tele volt a csomagtartó, a hátsó ülésen is már a fiúk ölébe ültek a lányok, sőt előre is került még két táska, és még volt két „potyautasunk”. Go Veszprém. Hát Edi egy akkora bőrönddel jött (önhibáján kívül), amibe 3-4 migráns kisgyerek simán elfért volna. Nagy nehezen betuszkoltuk a kocsiba ezt és Edit is. Megyünk Győrbe Timiért. Megérkezünk, bepakolás, nem fér be, kint van még két utazótáska, kipakolás, bepakolás állítva, nem fér be, kipakolás, Edi táskájából átpakolás, egy másikba, bepakolás, tuszkolás, dugványozás, befér? Be, bassza meg. Megvan mindenki, indulás.
A kifele út elég laza volt, toltuk ezerrel, na jó csak 140-nel. Keresztül Szlovákián, Cseho-n, be lengyelbe, fél 3-ra ott is voltunk Krakkónál, király vagy Niki, látjuk a várost világosban, ja nem. Beérünk Krakkóba, dugó, a barom lengyelek ott hagyják a munkahelyüket 2-kor. Dolgozzatok, bassza meg!
Beérünk a belvárosba, 600 méterre vagyunk, itt menj egyenesen, de itt nem lehet, akkor balra, Gépi néni hang: Újratervezés…, forduljon, meg ahol tud. Kösz bazdmeg. OK, forduljunk meg, integet a taxis, hogy nem lehet, abba az irányba csak a villamos megy. Akkor tovább, közben a GPS is megtalálta az útvonalat. Akkor itt balra, lehet?, lehet, tovább egyenesen, ok mindjárt ott vagyunk 200 méter, itt jobbra. Be lehet ide jönni? Persze ott vannak a parkolási táblák különben is, ott egy kocsi.
- Az nem rendőr?
- Neeem, menj csak.
- De, az egy rendőr.
Konkrétan bementünk Krakkó Kossuth utcájára kocsival. Nem nagyon tűnt fel senkinek, hogy kocsi sehol, tele van gyalogossal, turistával, meg pacis hintókkal. Ha a GPS ezt az utat mutatja, akkor arra megyünk, hiába nincs híd a folyón a GPS szerint van, így biztos van csak láthatatlan, ki tudja hol tart a tech, blugy-blugy-blugy. A helyiek nem fényképezik saját városukat, mert ugye ott élnek, és megszokják, hogy milyen szép, de ezt érdemes lett volna, mert szerintem ilyet nem nagyon láttak, és nem is fognak. 4 magyar elfoglalta Krakkó belvárosát, egy púpra rakott kocsival.
A rendőr leállított, sőt levillogott, hogy húzodjunk félre. Hát mi mégis mi a bús picsát keresünk itt, gondolom ezt kérdezhette, csak nem értünk lengyelül, de jó fejek voltak. Mondtuk, de hát magyarok vagyunk, meg eb, meg GPS, és elengedtek egy ejnye bejnyével. Mondták, hogy ez legközelebb, meg ha nem ők vannak akkor 500 Zl (38 ezer HUbasszameg). Még azt is elmagyarázták, hogy merre kéne menni a szállásra. Aztán megyünk 200 métert leintenek, Nikitől jogsi, felírják a kocsi adatokat. Így hát még köröztünk egy fél órát kb, a GPS még mindig azt mondta, hogy a sétálón keresztül kell menni, de mi nem ültünk fel neki, így megálltunk 400 méterre, ahol egy csaj elmagyarázta végre a szitut, és mondta merre menjünk, de szigorúan gyalog.
Így ilyen élmények után odaértünk a szállásra, ahol az emberünknél fizetünk egy mozgó ATM-nél. megkérdezzük, hogy innen mennyi Gdansk, hát ööö izé, elég hosszú út fifteen hours. What??? fifteen maybe if you go fast enough, twelve or ten. Hát szerintem a palotai helyijáratos busz Gizi nénivel fent van 10 óra alatt lükvercben. Mi most vagyunk 162 km-re és jöttünk 4 és fél órát, ha így nyomjuk, bekerülünk a Guiness rekordok könyvébe, legalább is a csávó szerint.
Szálláson megittuk a jó délután pálinkát meg a kísérőit. Bementünk a városba, megnéztük a főteret immár gyalogosan, és jókat röhögtünk magunkon. Aztán séta a vár körül, az esős Krakkói kocsmánkat is megtaláltuk, azt ha már ott, akkor persze szelfi. Kajáltunk egy jót egy olasz étterembe, vissza a szállás, ott még iszogattunk, meg megnéztük, ahogy a mi szépfiúnk átveszi a man of the match díjat, meg ahogy a lengyelek égnek hazai pályán egy félidőn keresztül a lesajnált szerbektől (Peric marha jól összerakta ezt a fiatal csapatot). Zuhany, ágy korán, mert 5.20-kor kelés.
2. nap (első meccsnap Montenegró ellen)
A korai kelést elég jól megoldottuk, cigi-kv ment az arcba, aztán mentünk is a kocsihoz. Gyorsan búcsút is intettünk Krakkótól, 7-kor már a pályán robogtunk. Niki üzeni KOKO-nak , hogy két megállóval megint végig toltuk a Krakkó-Gdansk 600km-t és mindenki túlélte , nem is tévedtünk el a városba, tök jó találmány ez a GPS (irónia). Szállást gyorsan megcsodáltuk, van itt minden, a fürdő-wc-t négy mondom négy !!!4négy!! villannyal tudod kapcsolgatni, de van itt kandallószerűség, egy jó nagy erkély darukra néző kilátással, mosogatógép stb. A kipakolás és a felhurcolkodás nem volt egyszerű, megrakottan cuccokkal keveregtünk a mélygarázsban liftet keresve, találtunk egyet fel a negyedikre, mintha olyan más lenne ez a lift mint amivel először felmentünk. Kinyílik, hát kurvára rossz helyen vagyunk. Vissza az alagsorba, még találtunk 2-3 liftet, aztán csak megtaláltuk a mienket. Felhurcolkodtunk, kipakoltunk, meg még szöszmötöltek a csajok, aztán kimentünk taxival. Mondjuk az kemény, hogy portás bácsi a szakállamra festett piros fehér zöld festék alapján macedónnak nézett, WTF?
Kiértünk az arénához, bemegyünk, tele van dánnal, beérünk a helyünkre, sehol egy magyar, pedig tíz perc és meccs. Hol vannak? Hát ott szembe a első sorból ordítanak, menjünk mi is oda. Meccsen végig ott toltuk, állítólag nem is olyan rosszul, hála Edi mélybasszus hangjának. Ő lett hirtelen a vezérszurkoló. Én a meccs előtt nem féltem ettől a csapattól, papíron sokkal jobbak vagyunk, Edi felvetette még azt a problémát, hogy ezt nekünk mindenképpen meg kell nyerni, és a fiataloknak ez lehet, hogy nagy teher. Ez szerencsére nem így lett, összességében jól játszottunk, persze apróbb hibákkal, de nem is kellett már az első napon kiadni mindent magunkból és 10 góllal nyerni. Megnéztük a dán-orosz meccset, hát az első félidő alapján nem lesz egyszerű a hétfői meccs. Aztán lementünk a csarnok pubjába, és ott még megvitattuk a tegnapi meg a mai nap történéseit a Csillékkel, persze egy-két sör mellett. Aztán hazajöttünk, és még koccintottunk egyet, aztán alvás. Itt tartunk most.