Nem nagyon tudtuk, mire számíthatunk Brüsszellel és úgy általában a belgákkal kapcsolatban, még _benito tűnt a legtájékozottabbnak velük kapcsolatban, miután nemrégiben eltöltött pár napot az országban. Na most ő nem biztatott túlságosan, sőt, nem is értette, hogy mit akarunk mi Brüsszeltől úgy általában, mert hát "ott semmi nincs".
Hát na, régen hallottam már ekkora hülyeséget, maradjunk annyiban. A belga főváros nagyon rendben van, fullon van faszipántos terekkel, sörözőkkel, kajázókkal, fiatalokkal, bulizni és andalogni vágyókkal, elhiszem, hogy nincs sok látnivaló hivatalosan, viszont minden sarok, minden házsor, minden lépcső, kerítés vagy épület rejt apró, színes kis csodákat. Komolyan.
Nagyon klassz, hogy tele vannak firkálva a tűzfalak, hogy az ősz amúgy is csodás háttere előtt maguk a belgák is szeretik színesnek látni a világot, és ennek tökéletes lenyomata a fővárosuk. Nem tudtunk úgy megtenni száz métert, hogy ne csudálkozzunk rá valami apróságra. Néhol egy kirakat előtt álltunk percekig tátott szájjal, máshol egy jellegtelennek tűnő bolt belseje nyújtott valóságos csodákat, következő sarkon petanque-pályába botlunk, de a kocsmák hangulata, a sör választéka, a flea market kínálata mind-mind alkalmat adott az örömködésre. Na de rekonstruáljuk csak szépen sorjában a turistás napot.
A reggel korán ránk köszöntött, mármint hozzám képest korán, sajtos pirítós, croissant nutellával, juice és kávé szolgáltatta az alapot, tíz körül már úton voltunk az amúgy gyalog is bőven határon belül lévő flea marketre. De ha nem gyalog, akkor a 27-es busszal tudjátok teljesíteni a távot. Csincsi kis macskaköves utcácskákon kanyarogtunk az amúgy precíz google maps segedelmével, egy jó negyedórás séta után az addig látott lakásokat művészi boltocskák, antikosok, handmade lámpásboltok váltották. Amikor egy tökéletesen jellegtelen bejáraton át besétáltunk életem legdöbbenetesebb antikvitásába, már tudtam, hogy ez a nap pörfect lesz. A régi polgári ház belül háromszintes galériájának minden négyzetmilliméterét valami fasza kis régiségnek tartogatta, volt itt kiszuperált kútfej egy régi időket idéző benzinkútról, évszázados pénztárgép, de vasból, az ember elmondása szerint úgy kétszáz kiló volt, állítható pénznemmel dolgozó, volt egy komplett freskós plafon, csak hogy a maradandóbbakat említsem. Nővéremnek melegen ajánlom nagyon, muszáj látnia azt a boltot, mi szívesen elvezetjük oda, tuti visszatalálunk. Elég szürreális volt, ahogy az egyik öreg a pultnál dohányzott, nem tudom, nem a cigifüst miatt, de ilyen helyen nem mernék dohányozni szerintem, valami lángra kap és évszázadok tűnnek el nyomtalanul néhány perc alatt. Tetszett na, és a bolhapiacig még el sem értünk.
Nagyjából 150 éve az év minden napján (!!!) kínálják dolgaikat a belgák a Jeu de Balle (Marolles) téri flea marketen. A vöröstéglás épületekkel körülölelt tér most is dugig volt árusokkal, de itt nem ám az a népség árulja a portékát, mint mondjuk az otthoni lendzsón, hanem többnyire jól szituált idősebbek, olyan tényleg tipikusan belga hölgy vagy úr. Vagy francia művészúr-típus. Nekik pedig kincseik voltak, de komolyan, az elengedhetetlen apróságok mellett, a bőr kabátválasztékon át bútorok, mégpedig azok a hozzám igen csak közelállók, egyszerű, letisztult, olyan csak egy réteg festéket és némi csiszolgatást igénylő dolgok. Imádnivalók. Volt olyan négyzet alakú kisasztal, amire már tök régóta vágyom, de sajnos a Ryanairen nem tudnánk eldugni, ezért ott kellett hagynom. A gyermek most kivételesen nem kártyát, hanem kis sátrat kért az útról, kis házacska lett belőle, de szerintem annak is örülni fog. Piacozás után bevettük magunkat az egyik sörünket biztosító vendéglátóegység teraszára, hogy napsütötte orcánkkal megfigyelgessük embertársainkat jól. A must have itemeket büszkén a kezükben tartó polgároknál viccesebb műsor nem is kellett, a csúcs a hatalmas, kitömött baglyot a kezében cipelő pajti volt, meg is állt lépten-nyomon, konkrétan fotózkodtak vele a többiek.
A pöpec hangulathoz dukált a remek muzsikaszó, melyet egy matróznak tűnő öreg szolgáltatott tangóharmonikával, de foglalkozását enélkül is kitalálhattuk volna a kézfejére tetovált hangjegyről. Fantasztikus érzés volt bambulni azt a forgatagot, ott is konstatáltuk, hogy jó döntést hoztuk, amikor Párizs helyett a belga fővárost választottuk háttérnek ehhez a NordHedge-tourához.
Gyors, irányadó guglizás következett, az Atomium volt ugyanis a következő kötelező célpontunk, az pedig metroval nagyjából félórás távolságra volt. Brüsszeli olvasónknak ismét megköszönnénk a tippeket, amiket adott, anélkül egyébként lettünk volna olyan bénák, hogy a vas tércentrált köbös fémrácsát 165 milliárdszoros nagyításban kihagyjuk. Nagyon nagy hülyeség lett volna, maradjunk annyiban. Az Atomiumhoz tartozó kijárat a Heysel volt, nos erre is rácsodálkoztam ott, tudtam, hogy belga ez a tragikus helyszín, de az nem volt meg, hogy brüsszeli pont. Mivel koszorút nem vittünk, némi megállással adóztunk az itt 1985. május 29-én elhunyt 39, többnyire juventino emléke előtt, majd szépen megdorgáltam _benitot, hogy nem szólt. Egyébként ennél a megállónál van a brüsszeli expo területe is, illetve a MiniEuropa Park, meg még valami gyermekekkel bejárható cucc, ami most nem ugrik be.
Az Atomium már messziről is döbbenetes látvány, nyilván az ilyen dolgok leginkább méretükkel kápráztatják el az arra fogékonyakat, de közelebbről még elképesztőbb volt. Természetesen minden második ember a pisai ferdetoronynál betanult koreográfiát nyomatta, amit én annyira nem értek, hogy csak na. De mindegy, ez legyen az én bajom. A piaci rést kiszúró, szelfibotot áruló csávónak tuti jó bolt az ott. Fel nem mentünk, mert gigantikus sor volt, úgyhogy a kilátást guglizzátok meg, én is azt csinálom.
Két programpont után elkezdett szólni a gyomrunk, hogy helló, kajaidő, és mivel tudtuk, hogy viszonylag sok még a metro, toltunk egy virslis nyavaját az arcunkba, hogy el ne patkoljunk. A kapott tippekkel dolgoztunk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a St. Catherine lesz a következő célpont, annak is az Ellis Burger Gourmet-re hallgató szeglete, mely fasza fast foodot szolgáltatott. Ez is telitalálatnak bizonyult amúgy, már az a tér is tetszetős volt, ahol a metro kicsapott, de a St. Catherine (Sint-Katelijneplein) templom előtt zsizsgő tér még brüsszelibb hangulatot árasztott.
Maga a templom is gyönyörű volt, mondjuk ez kivételesen kívülről tetszett jobban, mellette pedig egy torony vagy bástya ácsorgott kicsit rozzant állapotban viselte gyönyörű óráját a napon. Rengeteg illat csapta meg az orrunkat, és felfigyeltünk egy rendszeresen kurjongatós hangra is, mely a közelünkben hasított, hogy mi okból, azt nem tudtuk. Pillanatok alatt rájöttünk, hogy a helyi Nordzee (a halas cuccos) kész van a kaja kiabálósa volt az, a náluk gyülekező tömeget kezelt ily módon. Komoly volt. Számos jóképű vendéglátóegység várta ügyfeleit, mi is meglátogattunk néhányat persze, bár a lehetőség a kiülésre szigorú kritérium volt, hiszen Brüsszel továbbra is csodás napsütést szolgáltatott. Bevertünk két dark Leffét, ha már Hellász pont javasolta a facebookon, és amúgy is nagyjából a tizedik féle megkóstolt lőrénél járhattunk, majdnem mind fincsi is volt.
Elkezdett viszont szorítani az idő, a Szeged meccséig már csak egy-két óra volt, ez a projekt tűnt hát a következőő megoldandónak. Gyomrunk csillapítására belga sültkrumplit és egyfaszagányos, hagymás, paprikás, húsos saslikot választottunk, a helyi Sopronival (Jupiler) együtt kettőnknek 14 ojuró volt, de az élmény, hogy sikerült olyan londoniak mellé bevágódnunk az asztalhoz, akik tudták, hogy mi az a kézilabda, sőt, a fiúk tolja is a suliban otthon, na az megfizethetetlen volt. Szürreális, hogy Belgiumban egy angollal beszélgetsz erről a sportról.
Ha külföldre mész, nincs sok időd, de van okostelefonod, mindenképp csiholj netet rá már itthon. Sokkal könnyebb az élet így, megéri az árát az, hogy nem egy elveszett turista vagy, hanem tudsz címet, távolságot, illetve gyakorlatilag mindent a városról. Ez itt egy Tékom reklám volt. Evés közben kikumtuk az útvonalat a szintén tippként kapott Churcill's Pubhoz, ami történetesen átvitt a lélegzetelállító Grand Placeon, Grote Markton, kinek hogy tetszik jobban. Akárhogy is hívjuk, lenyűgöző az a tér, ok, kicsit giccses a sok aranytól, de ezt kiegyensúlyozza az, hogy tökéletes összhangban borulnak árnyként a macskakőre az itt található épületek csodás homlokzatai. Azt éreztem ott, hogy ennek a térnek lelke van, a múltjáról most ne is legyen szó, mert az evidens. Azért talán annyit érdemes ideírni, hogy 11. századtól a város (mostanra nyilván az óváros) központja volt, és bár fura elképzelni, de egy mocsár lecsapolásával készítették elő a dolgot. Itt áll a gótikus stílusban épített városháza például, melyet 1402 és 1455 között emeltek, tornya 97 méterével kimagasodik, többiek pedig régen a céhek épületei voltak, a kenyérsütőké például ma már a városi múzeum, ahol többek között a Mannneken Pis ruházatainak kiállítása is megtalálható.
Szájunkat tátva haladtunk tovább célunk felé, de tudtuk, ezen a téren még néhányszor átvonulunk ma. Így is lett, volt szerencsénk a kivilágított Grote Markthoz, éjjel a legtöbb épület kék és lila köntöst kapott, kicsit modern, de úgy is érdekes volt.
A Churcillben sajnos vagy nem sajnos, de rugby volt porondon, még kedvünk is lett volna nézni az ÚjZéland vs Dél-Afriak találkozót, de hát a Szeged lassan már pályán volt. A wifijük szar volt, ráadásul annyira úszott a csávó, hogy meg sem mertük kockáztatni a tárgyalást a francia sportcsatornáról, így hatalmas erőlködéssel letoltuk a korsót, és tovább rohantunk. Célba vettük a Delírium Cafét, egy újabb pontot a listánkról, és itt némi technikai küzdelem árán, de a második félidőt az utcán ülve a tömeg hóna alatt visongattuk. Mellettünk egy pár from közel Montpellierhez, szóval egyszer csak azt érzékeltük, hogy át-átsandítanak a monitorra, és ott is marad a tekintetük. Gyors egyeztetés után kicsit feléjük fordítottuk, így konkrét meccsélmény volt a brüsszeli sikátorban laptopról meccset nézni, haha. A vége felé már meg-megálltak mögöttünk, egy német úr például kifejezetten besértődött, miután először azt igyekeztem tisztázni vele a felénk intézett kérdésére, hogy milyen egyáltalán milyen sportot lát, erre bemutatkozott, és közölte, hogy Bundesligán szocializálódott. Jó volt, na, és nmég jutott kraft a Vardar vs Kielcére is, hetesölő Árpád megint olyan levezetőset nyomott, jah.
Az este további részében tulajdonképpen ettünk és ittunk, a csokis-nutellás-tejszínhabos Waffel bazi édes volt, úgy éjfél körül pedig robotpilóta üzemmódba kapcsolva büszkén hazavonultunk. Imádtük Brüsszelt, komolyan mondom, belátható időn belül vissza fogom transzportálni magunkat ebbe a városba, mert egy nap mindenre nagyon kevés volt.
Ma reggel azért némi fejfájással indultunk, összevitáztunk a recepcióssal, majdnem lekéstük a Brüsszel-Párizs járatot, tehát kínálja a megoldandókat az élet, de nem fog ki rajtunk, úgy döntöttünk, el kell hozni Párizsból mindkét pontot. Bár nekem 24:24 jár a fejemben folyton, de kétlem, hogy ennyi gólon lehet tartani Karabaticot, másrészt már a döntetlent sem adom.
Nyerni akarok. Hajrá Veszprém!
Mindjárt beérünk Párizsba, ahol várnak ránk a többiek, meglátjuk, hogy mit látunk meg abból a városból, de úgy csináltuk, hogy az esti vonat előtt legyen időnk ünnepelni, ha arról lenne szó.