NordHedge tour - Brüsszel calling

Persze azért átmegyünk meccsre.

Amikor kijöttek az akciós repjegyek (Wizzair és Ryanair) nyáron a Charleroira, soha vissza nem térő alkalomként tekintettem erre a mostani sportturistára. Egyrészt biztos voltam benne, hogy csoportelsőségről dönthet, és ez így is van ugye, másrészt Belgiumba valahogy még sosem vitt az utam, nem tudom miért, de tényleg elkerültük egymást Brüsszellel, Gent és Brugge is csak távoli, ismeretlen árnyként vetődött az életemre, még ha utóbbiról soha nem nehéz találni a pajtik között éppen frissen áradozót, na de szóval tényleg egészen megörültem ennek a Charleroinak. Párizs friss emlék volt tavaszról, nem volt kérdés tehát, hova kell menni. Aztán majd átvonatozunk, gondoltam nagy lelkesen, főleg, mert akkor még nem tudtam, hogy a Thalys járataira is úgy kell jegyet venni, ahogy a Ryanairre mondjuk, és minél közelebb az időpont, annál drágább. Úgyhogy van egy döbbenetesen olcsó repjegyünk és egy drága vonatjegyünk Párizsba, de most már mindegy, legalább repesztünk majd négyszázzal életünkben először, és akkor is jól fogjuk érezni magunkat.

Brüsszelben egy egész szombati napunkra Grand Place van, pisilő kisgyermek, Atomium, waffel, sör, sült krumpli és csoki. Ja, meg hát politikai jellegű épületek tömkelege, legalábbis gondolom én, és ennyi pont elégnek is tűnik egy remek nap eltöltéséhez, főleg, hogy külön challange lesz délután ötig olyan helyet találni, ahol az ember Szeged-meccset nézhet. Majd meglátjuk, ezzel mi lesz, max. levisszük a laptopot a krimóba, ha túl hülyén néznek. És persze a bolhapiacot is releváns célnak tekintem, de ha túl messze van, simán elengedem szerintem. Közben megnéztem, nagyon jó kis szállást akasztottunk, mert minden 1 km-en belül van tőle, szóval sétálós turista lesz ez, már csak az eső ne essen, ha kérhetem.

Párizs pedig Párizs, rengeteg kosz és szemét, sajnos ez jut róla először eszembe. Meg az a felsőbbrendűség, amivel a franciák mindenkit kezelnek. Csak egy példa a mostani túrára felkészülésből: akkreditáljunk be a PSG hivatalos felületén, ok, nem gond. A rendszer felteszi azt a marha egyszerűnek és egyértelműnek tűnő kérdést, hogy angolul vagy franciául folytasson veled kommunikációt a jövőben, ha már beregisztráltat, te pedig nyilván megjelölöd előbbit. És milyen nyelven igazolnak vissza majd vágják hozzád az alapvető tudnivalót? Hát persze, hogy franciául. Értem én, hogy leszarják, de akkor minek kérdezik meg? Na mindegy, ki fogjuk bírni valahogy azt a napot azért persze, délután 1-re érünk Párizsba, ott még héderezünk kicsit remélhetőleg napsütésben, én például múltkor kihagytam a Notre Dame-ot (igaz, láttam már 14 évesen), azt most megnézném, ha lehet, meg a Louvre háromszöget este. Ilyesmikre lesz időnk pont, egyre esetleg előtte, utána meg még egyre. Bár ha nyerünk, akkor azt az időt inkább kocsma közelében tervezzük eltölteni szerintem. Fél 11-kor indul a vonat, amivel újra Brüsszelben leszünk éjfélre.

Egyelőre semmi izgulás nincsen, nyilván vasárnapra azért lesz, péntek délután indulunk Ferihegyről, este már Brüsszel, szombaton szintén, aztán vasárnap átvonatozunk, találkozunk Európa sok sarkából érkező többekkel, majd megtekintjük a remélhetőleg pontot érő mérkőzést a párizsi kínai negyedben.

Ezt fogjuk sportturistásan előadni a következő napokban, miközben az Instagramon pedig képekkel támadunk (sőt, ehhez kapcsolódóan talán játékkal is, majd meglátjuk, ki tudunk-e találni valamit a helyszínen, de valószínű, és akkor az Instagramunkat kell nagyon figyelni hozzá), ha valaki ilyen jellegű tudósítást is élvezni szeretne. Várható még nyilván rendes LA poszt is a magyar meccseknek, welcome hétvége, szeretünk téged! 

Hajrá mi, hajrá Veszprém, köszönjük NordHedge! Tippjáték már megy, ne felejtsétek el!

A gyönyörű nyitóképet innen akasztottuk, de majd most csinálunk saját ilyeneket.