dKP5 - Magyar érmesek hete

Ha már én írtam a listát, kivettem a számomra nem igazán jól teljesító Metzet, a többi viszont nagyjából egyetértésben született a női szerzőkkel, főleg a lista elején. Lássuk, hogyan nézünk ki most.


8. Budu

Na, ez egy nagyon szép győzelem volt részükről, Metz részről pedig egy olyan vereség, ami kilöki őket a listáról. A meccsen egyébként megint donimált mindkét oldalon a védekezés, ezt a kevés gól is jól mutatja. A Metz esetében kérdőjel az eddigi teljesítményük, hiszen tavaly is a csoportkörre rakták össze magukat, ezzel nálam kiestek a listáról. Ezzel szemben a Budu felülmúlja a várakozásokat eddig, bár náluk sokat ront, hogy kikaptak a Larviktól, igaz idegenben. Viszont a mostani forma alapján simán a listán vannak.

7. Krim

Csak a Győrtől kaptak ki a szezonban, igaz ott nagyon, de nekik az a meccs nem számított. Iksz a Podravkával amit most ki is javítottak egy remek győzelemmel, hiszen 7 góllal verték a horvátokat. Ezen kívül azt a Thüringert gyalulták le akik most az arénában vérszemet kaptak, és a játékoskeretet tekintve a németek jobb csapatnak tűnnek. Számunkra eddig ők a BL pozitív csalódása, és nem lehetetlen, hogy az is maradjon még sokáig.

6. Vipers

Velük nehéz helyzetben vagyunk. Nagyon szép ez a győzelem, de Bukarestben mintha már rögtön edző buktatás lenne terítéken, ezért nem merem előrébb tenni őket egyelőre. Ettől függetlenül Bukarestben nyerni kellett, és ezt a norvégok csodaszépen meg is tették. A következő fordulóban Németországba utaznak, ha ott is nyernek, akkor konkrétan a csoportelsőség se elképzelhetetlen számukra, a listánkon pedig még feljebb léphetnek. Nekik alighanem ez lesz a kulcsmeccs, hiszen aki ott kikap, ki is fog esni. Jön a döntetlen?

5. Brest

Éledeznek, ez egy kicsit megelőlegezett hely nekik, de szerintem most itt vannak. A következő meccsük eldönti hol a helyük, ha ott nyernek hazai pályán akkor itt, ha nem akkor ki is vágom őket én végleg a listáról.

4. Odense

Az idei szezon másik meglepetés csapat. Gyenge a Larvik, de szépen megcsapták oda vissza őket, ami nem mindenkinek sikerült abból a csoportból, ezzel pedig vezetik az A jelű kvartettet. Most utazik hozzájuk a Budu, ha ott nyernek, akkor bizony pontokat is vihetnek rendesen tovább. Ugyanakkor az ilyen meglepetés csapatok tudják a legnagyobbat bukni, kíváncsian várom, hogyan teljesítenek hétvégén.

3. Fradi

Sokan úgy állították be ezt a mérkőzést, hogy jaj de rossz volt. Szerintem nem volt olyan tragédia ez a meccs, és ami a legfontosabb, meglett a győzelem. Misi ZSENI, Háfra egyre jobb és jobb, nagy kincs, a csapat egyben van, kérdés mi lesz ha mindenki egészséges. Amúgy most el kéne kapni a románokat, mert náluk nagyon nincsenek rendben a dolgok, de attól félek, be fognak szarni a lehetőségtől a lányok, illetve erre a harcra a románok is tuti felszívják magukat. Nagyon kérem őket, ne legyen igazam. Ha itthon meglesz a meccs, akkor nálam egy hellyel előrébb ugranak a listán, és ami fontosabb lesz, tuti csoportelsőként mennek majd tovább. Ha pedig a németek mennek a csoportból a következő körbe, akkor pontot is bőven vinne a pesti csapat. A Siófokot tegnap verték, de ez a rohanós meccs a lehető legrosszabb pillanatban jött a zöldeknek, hiszen egyre jobban fáradnak, és kellett volna az erő hétvégére. Na de mind1, most már ez van, abból kell főzni, amink van.

2. Rostov

Martin egyre jobban összerakja őket, egyre jobban érzik egymást, sőt, még Sen is jó, ami nekem meglepő, hiszen annak idején Győrben nem működött a kapcsolatuk. A védekezés már kezdi azt a szintet elérni, amit a spanyol csapataitól megszoktunk, támadásban még nem az igaziak, de egyelőre ez is bőven elég. Az oroszok ha így folytatják, nagyon ott lehetnek a végén, mivel Ambros nagyon érti azt, hogy az F4-re, arra a két napra felépítsen egy teljes szezont. Nagyon komolyan kell velük számolni szerintem, hiszen nekik tényleg idő kell, és sajnos a jelenlegi BL mezőnyben, az egyene kieséses szakaszig egy jobb csapat nyugodtan építkezhet.

1. Győr

Hát ez gyenge volt. Szívem szerint a második helyre tenném őket, és simán beférne nálam ide a Rostov a jelenlegi forma alapján. Ott sokkal jobban látszik, mit akarnak elérni, Győrben még mindig nem vágom a koncepciót, vagy hogy mi a rákot akar Danyi, azon kívül, hogy jólvan majd a világklasszisok megoldják valahogy. Az a szerencséje, hogy az északi stílusba szerintem nem fér bele, hogy kikapjunk párszor, hogy kirakják az edzőt, mint ahogy Bukarestben csinálják hetente. Valami egyelőre nem kerek Győrben, viszont nagy szerencse, hogy az idő nekik dolgozik, hiszen ebből a gyenge csoportból ez a csapat még így is simán tovább fog menni.

Fotó: fradi.hu