Két pont, semmi más

Hadd kezdjem azzal, hogy elképesztő, milyen szinten nincsenek dolgokkal tisztában a riportereknek és szakértőknek álcázott jóemberek. Az, hogy rendszeresen neveket rontanak - Hubinger végig Hübinger volt, nem tudni, miért - már szinte megszokott; de ezt a hat passzt számolgatjuk a passzívnál dolgot tökéletesen szarul sikerül értelmezni. Nem azt mondja a szabály, hogy passzívnál hat passza van a támadó csapatnak, a szabály azt mondja, hogy legfeljebb hat passza, amiben vastagon benne van, hogy akár egy után is elvehetik a bírók. Nem ártana megtanulni.

Fincs kollégával "csapatot cseréltünk", én a győriek meccsét nem tudtam nézni, nő a Fradiét, így legalább más szemmel tudtunk meccseket nézni. Nem volt ennek semmi más oka, mielőtt bármilyen elméletek születnének.

De aztán hamar sikerült megbánnom, hogy így alakult. A Fradi első tíz perce egyenesen botrányos volt, talán 2:4-re állt a meccs ekkor, átlövők nélkül, három irányítóval kezdett a Fradi, ami érthető is lenne akár, de ha mondjuk 35 percig ez nem működik, és azért ketten mégis ott ülnek a padon, akkor lehet, hogy bele kéne nyúlni. Az első félidőben egyedül Bíró volt dicsérhető, valamint Lukács, aki ugyan bele-belehibázott, de nem ment el a kedve, és nagyon meg is szórta magát, valamint a védekezésével sem volt gond. Az első félidőben sok másnak nem lehetett hazai oldalon örülni, és végig olyan érzésem volt, hogy azt hitték a fradista lányok, hogy felmegyünk, játszogatunk, nyerünk. Aztán kiderült, hogy nem csak én gondolom így: Elek időkérése alatt - ha jól értettem - az hangzott el, hogy "azt hitted, könnyű lesz; nem lesz az!", valamint az is, hogy "ez egy totyogós szar". Nem tudok vele vitatkozni. Csak azért volt szűk előny mégis a szünetben, mert ez a lipcsei csapat finoman szólva sem világverő, bár Schülke Kramarczyk kimondottan jól védett, méghozzá végig.

Az átlövők hiánya azért volt nagyon zavaró, mert természetesen Snelder alig kapott levegőt. Amikor kapott, akkor persze egyből lett belőle valami, de ez nagyon ritka pillanatnak számított. Viszont a második félidőben, ahogy már említettem, jött Jovanovics - és nem történt semmi. Oké, volt néhány szép passza, meg talán egy kurva nagy kinti gólja, de ennyi. Ezért valóban nem kellett korábban hozni, de akkor meg a) minek igazolta a Fradi, b) miért nem jött Monori. Utóbbinál tartok tőle, hogy ugyanarra a sorsra jut, mint nagyon sok magyar tehetség, nem játszatjuk őket, mert még nem elég jók, de hogy akkor mikor kellene fejlődniük, azt nem tudom. Ennek ellenére a második félidőben a Fradi némileg ellépett, szóval magabiztos lett a győzelem, ami felől egy pillanatig nem volt kétségem, de azért amikor a szakértő Tóth Timi kifejtette, hogy jó lenne tízzel nyerni, akkor felvonyítottam a tévé előtt. Ágai Kis rögtön mondta is, hogy tán azért ebben nem kéne bízni, és tényleg nem tudom, mire alapozta ezt Sopi. Persze, elfáradt a Lipcse, mégsem adták fel és hajtottak végig, valamint Hubinger is kiszállt harmadik kétperccel az utolsó negyed órára, de a mai meccsben körülbelül pont ez a 4-5 gólos győzelem volt benne.

Ami szintén két pontot ér. Le kell vonni a tanulságokat, és elsősorban a csapatnak: a BL-ben nincs előre megnyert meccs. Erről Bukarestben is eposzokat tudnának mesélni.

A képeket köszönjük gugli barátunknak.