Jöjjön a Fradi-Győr a Bl-ben is - Magyar-Román párharcok Vol. 2

Túl vagyunk a második csoportkörön, és mindkét magyar csapat bejutott a legjobb 8 közé. Sajnos azonban innen csak egy csapat mehet tovább. Magyar-román meccsek után, és rengeteg Fradi-Eto előtt állunk. De előbb lássuk mi történt a hétvégén.


Az 9. gól...

Te jó ég még, még mindig azon jár az agyam. Ahogy azt végig húzta a csapat. Pedig az egész félidő elképesztő volt. Már a felvezetés is rendkívül vagányra sikerült, a lufikból kirakott magyar zászló, a nélküled éneklése. Cimborám ekkor odafordult hozzám és annyit mondott, itt mi ma nem fogunk kikapni. És érdekes, hogy nekem is ez járt a fejemben, pedig ha a két csapat formáját néztem volna, akkor egy tavaszra belelendülő Nagybánya nézett farkasszemet egy kissé fáradó Fradival. Igen ám, csak amiben reménykedtem, hogy ez az egy hét pihenés most nagyon jól fog jönni a játékosoknak. És ebben igazam lett szerencsére.

Bár az első gólt még a Baia Mare szerezte, onnantól kezdve beindult a "ZácsikPena" henger. Egészen félelmetes volt, amilyen tűzben voltak az FTC játékosai, ahogy űzték hajtották magukat, az a védekezés parádés volt, látszott, hogy az ellenfélnek elképzelése sincs mit kezdjen a hazai csapat ellen. Az első félidőben szerzett 7 góljukból a 5-öt az első 13 percben szereztek, utána 17 perc alatt, mindössze két lövést sikerült gólra váltaniuk, pedig nem keveset játszottak ember előnyben. És az egyik ilyen emberelőnynél jött az a bizonyos 9-gól, amit úgy játszottak végig kb. 9 passzal a fradis lányok, mintha ők lettek volna előnyben. A bányai védelem össze-vissza szaladgált, senki nem tudta mi történik, körülöttük, egyszerűen káprázatos volt, nehezen felejthető pillanat. 14-7-es vezetéssel fordult a Fradi és úgy tűnt, a második félidőben nem nagyon lehet kérdés, ki nyeri a meccset.
De sajnos csak úgy tűnt. A második félidőre megérkezett a nagybányai védelme is a meccsbe, és az Ungureanu helyett beálló Munteanu bizony elkezdett védeni. Szerencsére a védelem viszont nálunk is megmaradt, Szikora is ott volt mögötte, így bár a második félidőben több gólt kapott a csapat, mégis sikerült behúzni a rangadót. A lábak elfáradtak a végére, viszont fejben teljesen egyben maradt a csapat, így a pazar közönséget sikerült egy szép győzelemmel kiszolgálni.

Néhány észrevétel a meccs kapcsán. Pena esetében csak ismételni tudom önmagamat: bármi áron megtartani. Elek Gabi jól észrevette, hogy most nem a szélső játékot kell erra a meccsre erőltetni, hanem a szélső befutásokkal a helyeket megcsinálni az átlövésekhez, ami igencsak bevált. A másik nagy húzása az volt, hogy az első 10 percben bizony keményen megfogtuk az ellenfelet, bevállalva a a sárgákat és egy két percet is. Ez (és a parádés szurkolás) annyira megfogta az ellenfelet, hogy szemmel láthatóan azt se tudták hol vannak, nem mertek úgy játszani mint az első meccsen. Az első időkérésük már az 5. percben érkezett, de már a másodikat is el kellett használni a 20. perc előtt. Kimondottan jól meccselt egyébként is, forgatta a csapatot. A múlt héten kikezdett Mészáros előtt pedig megemelem a kalapomat, mert most nagyot ment ő is.

Egy szónak is száz a vége: szép csapat munka volt ez, mindenki a pályán és a pálya szélén hozzátette ami tudott. Ez pedig mostanra már tudjuk, a csoport harmadik helyéhez volt elég. A csapat otthon kezd, majd utazik idegenbe. Ehhez pedig nem kell túl sokat menni, hiszen az ellenfél nem más mint a Bukarestben győztes Győri Audi ETO.

Leutánozták a Fradi egy nappal korábbi meccsét

Ambros és Elek nagy eséllyel kötöttek egy fogadást: az első félidőben minél kevesebben gólon tartani az aktuális román ellenfelet, majd a második félidőben visszaengedve a meccsbe őket három góllal nyerni. Ezt a fogadást a Fradi trénere nyerte, ugyanis az Eto-nak nem sikerült "csak" 8 gólon tartani a bukaresti csapatot, bár a budapesti zöld-fehérekhez hasonlóan 14 gólt azért dobtak. Ezt leszámítva azonban jó volt nézni a győri csapat játékát, hiszen az elejétől magukhoz ragadták a kezdeményezést, és parádés védekezéssel sikerült folyamatosan növelni az előnyüket. A kapuban Grimsbö parádésan teljesített újra, Amorim és Broch pedig hármasban megtalálták most már mondhatni teljes mértékben az összhangot. Az ellenfélnek még 7 mezőnyjátékossal sem sikerült megtörni az ETO védelmét, sőt egy labdavesztések köszönhetően még Kari is tudott egy gólt dobni ezen az estén. Egyébként itt újra felmerül a kérdés: ha csak nem Németh András az ellenfél edzője, akkor mi értelme van folyamatosan ezt a játékot erőltetni. Hosszú távon nagyon ritka esetben sikerül hasznosítani, és az esetek többségében könnyű gólokat lehet kapni belőle. Vagy azért mert a kapus nem ér vissza, vagy azért mert visszafutás közben szemmel láthatóan problémás a csapatok védekezése.

A második félidőre aztán az FTC-hez hasonlóan elkezdett fáradni az ETO. Sajnos a CSM egy kis bírói hátszéllel visszatért a meccsbe, igaz egyenlítenie egyszer sem sikerült. Ehhez egyrészt hozzájárul a három kihagyott hetesük, a másik része viszont az, hogy ahányszor jöhetett volna az egyenlítésért történő támadás, minden alkalommal elkapkodták a lehetőségeiket és technikai hibákba hajtották bele magukat. Lehetne azt mondani, hogy leszarták a meccset mivel már biztos volt a 4. helyezésük, de én egy pillanatig nem éreztem azt rajtuk, hogy ezt a meccset ne akarnák megnyerni. Hajtottak, próbálkoztak, de ma ez ennyire volt elég a végére teljesen elfáradó, de az előnyüket becsülettel megtartó győriek ellen.

Amit az ETO kapcsán meg kell említeni: mind támadásban, mind védekezésben végre teljesen megérkezett Amorim. Nem félti magát, bátran betör, felugrik, lő, védekezésben ütközik. Broch nagyon jó partnere most középen, ez hosszú távon mindenképpen előnyükre válhat. Alstad tudja őt 10 percekre helyettesíteni, így erővel is bírni fogja. A csapat nagyjából egyben van, és a kevés pihenő dacára jónak tűnnek, ehhez pedig szükséges Kovacsics zsenialitása és terhelhetősége, mivel ő végig a pályán van, és ha a fenti játékosok közül valakinek pihenőre van szüksége tudja őt helyettesíteni. A gyenge pont még mindig Sulland lesz, aki ma kettővel több akció gólt szerzett mint szokott, de ezzel most nincs mit tenni, ennyi sérült mellett játszania kell, különben még jobban kimerülnének az alap játékosok.

A két magyar csapat tehát egymással meccsel a Bajnokok Ligájában. Ha őszintén a szívemre teszem a kezem azt kell mondjam, talán ebben a párharcban van a Fradinak a legnagyobb esélye az F4-be jutásra, de még így is azt mondom a Győr az esélyesebb (talán 65-35%). A párharccal majd a meccsek előtt fogunk részletesebben foglalkozni, addig is egy dolog már biztos: a Papp Lászlóban lesz egy zöld-fehér magyar csapat. Néhány hét múlva kiderül, melyik.

Képek a két csapat facebook oldaláról, bátran böngésszétek őket:
Győr
Fradi