Védekezés nélkül nem megy

A győri csapat körül kialakult komment háború mellet szinte feledésbe is merült a másik magyar Bl csapat meccse. Ahol sajnos újabb fájó vereséget szenvedett a Fradi, ezúttal Norvégiában a Larvik vendégeként. A meccset végig uraló norvégoknak még arra is sikerült figyelnie, hogy a budapesti vereségük után az egymás elleni eredményük is jobb legyen. Ezzel a vereséggel a Fradi igen komoly hátrányba került a tabellán, és bizony most az van, hogy a tavaszra jó formába lendülő Nagybányát meg kell csapni hazai környezetben, ha el akarjuk kerülni a Budut a legjobb 8 között.


Pedig nem is kezdődött annyira borzasztóan a mérkőzés. Bár az már az elejétől látszott, hogy ez a nap nem a védekezésről fog szólni egyik oldalon sem. Nora Mörköt ezúttal képtelenek voltak kikapcsolni a védelemben és még mellé is felnőtt Stange. Támadásban még megvoltak a lehetőségek amivel szépen éltek is a lányok a mérkőzés elején. Aztán a 13. perctől képtelenek voltak tartani a tempót, és a félidő végéig 20 (!) gólt kaptak a zöldek (Itt jegyezzük meg, hogy Szekeres jó, és mellette Mészáros néha használható védőnek tűnt, de ehhez a szinthez Rea nagyon kevés, nem véletlenül érkezett eléggé hamar a helyére Hornyák). Ez a szám egészen elképesztő, nem is tudom mikor kapott utoljára ennyi gólt egy félidő alatt a Fradi. Pedig a 15 dobott gól egészen rendben lett volna. A második félidő elején aztán voltak biztató jelek, mintha a védelem is elkezdett volna magához térni és 26-22-nél úgy tűnt, hogy akár még az egymás ellenihez szükséges gólarány is meglehet, azonban ez nagyon nem jött végül össze. Végül 37-31-es 6 gólos vereséget szenvedett a Fradi, ami csak azért nem lett nagyobb, mert a végén a Larvik is teljesen feladta a védekezését és a kapus bravúrok se jöttek már össze náluk. Ennyit a meccsről.

Ami biztos, hogy most van egy hét pihenni. Az utazás előtt többen arra panaszkodtak, hogy nem fizikális, hanem inkább mentális fáradtságot éreznek a sorozatterhelés miatt. Ilyen szempontból most jól jön az, hogy a hét közben nem lesz a Fradinak meccse, így most ki lehet kapcsolni pár napot, és utána meg lehet kezdeni újra az edzéseket. Két embertől feltétlenül több kell mint amit most hoznak: Szucsánszki és Zácsik. Zizin kicsit azt lehet érezni, hogy egyrészt túl van hajtva, hiszen minden meccset gyakorlatilag végig kell nyomnia, még a Budaörs elleni kupameccsen is legalább fél órát pályán volt. Ennek ellenére én azt érzem rajta, hogy volt pár gyengébb meccse, ami után frusztrált lett, hogy nem megy, és most kényszeresen próbál jól teljesíteni, a játéka emiatt görcsös lett, így nem tudja azt a szintet hozni ami elvárható tőle. Szani esetében egyértelmű, hogy mentálisan van teljesen kimerülve, ezt ő le is nyilatkozta. Őt lehet, hogy érdemes lenne több napra teljesen elengedni, had kapcsoljon ki teljesen, tudjon otthon lenni pár napot nyugodtan a gyermekével, lehet ez sokat használna neki.

Probléma továbbá még a csapat háza táján, hogy Elek az átlövő sorban nem bízik meg a négy támadó játékos mellett a perememberekben. Pedig egy Szekerczés Luca, aki képes hideg vérrel bedobálni a heteseket, gyakorlatilag akárkinek, nem fog zavarba jönni ha átlövés gólokat kell szerezni akkor sem. Tegnap is volt két szép gólja amikor pályára küldték, és láthatóan nem voltak felkészülve arra, hogy a jobbátlövőnk egy olyan játékos lesz, aki ténylegesen balkezes. Többet kéne őt játszatni, és akkor lehetne rendesen forgatni a csapatot, még kevésbé fáradnának ki a lányok. Egy pszichológusnak még arra kéne rájönnie, miért van az, hogy a kulcsjátékosok idegenben összefossák a nadrágjukat. Egyszerűen érthetetlen az az óriási hullámzás a csapatban ami megtapasztalható az idegenbeli és a hazai meccsek között. A 8 között akárki is jön ellenfélnek, mindenképpen a tegnapi tapsikolós csarnokhoz képest jóval keményebb szurkolótáborral rendelkezik, akik hatalmas hangulatot tudnak csinálni a csarnokukban.

Zárásként pedig szokásomhoz híven jöjjön néhány pozitív gondolat, hogy ne keserű szájízzel zárjuk az írást, és legyen néhány biztató meglátás a következő meccs előtt. Az egyik Pena. Na belőle kéne most még kettő, és nem is lenne baj. Szerencsére úgy tűnik jelen állás szerint, hogy maradni akar, remélem a vezetőség mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ez megvalósuljon. A széleken jól áll a Fradi, Nada tegnap is hibátlanul lőtt, Szarka a hét közben nyomta végig a Siófok elleni meccset a helyén, szintén hibátlan lövőszázalékkal, a másik oldalon pedig Lukácsot érdemes kiemelni, aki egy rossz lövés mellett a maradék 4 helyzetét beverte.

Jövő héten a második csoportkör záró mérkőzése következik. Ha a csapat nem nyer akkor Budu, ha nyer akkor Győr vagy Vardar a 8 között. Én az első opciót feltétlenül elkerülném, szóval mindent bele lányok, és mindenki a csarnokba, legyen meg a szokásos remek hangulat.
A képeket az FTC kézilabda facebook oldaláról szedtem le, aki szereti a csapatot böngéssze bátran, tele van jó képekkel: https://www.facebook.com/ftckezilabda/