Nem bántuk a megelőlegezett győzelmet!

Azt kell mondjam, hogy a Fradi játéka igencsak megváltozott őszhöz képest. Most a múltheti rosztovi meccstől tekintsünk el, mert az nekünk, nézőknek is kínszenvedés volt, és szerintem az idei BL legrosszabb meccse volt/lesz. Három éve találkozott utoljára a Larvikkal a csapat, a vendéglátás akkor is pazar mérkőzés volt.


A siker titkát már az elején sikerült Szucsánszkiéknak megtalálni; az első perctől kezdve a norvégok iramát kell felvenni! Nem a zárt hatossal kezdtünk, hanem egyből nyitottabbá tettük a védekezést. Mindig volt, aki várta a lendületből érkező larvikiakat, így sikerült megakasztani a norvég támadásokat, amivel az első vendég gól csak három és félperc után esett. A mérkőzés első 15 percét Pena-show jellemezte, aki mellett csak Zácsik termelt még 1-2 gólt. Itt féltünk, hogy Szucsánszki formája az oroszoknál ragadt, aztán hirtelen formajavulás következett be nála is, amihez csatlakozott Hornyák Dóra is, és úgy tűnt, hogy megállíthatatlan lesz a Fradi. A heteseket Szekerczés mind bevágta, mikor kezdett nagyon középre tömörülni a támadójáték, akkor mindig sikerült szélre leadni és onnan gólt lőni, vagy szélre húzni a teljes játékot és onnan vissza újra az átlövőknek. Sajnos a hullámvölgyek most sem kerülték el a csapatot, és bár látványos összeomlások egyáltalán nem voltak, de a végén kétségessé vált a győzelem a fáradtság miatt, és gyanítom pár kiállításnak köze volt a bírókat ért első félidei attrocitásnak, aminek semmi értelme nem volt... A végeredmény: 30-27

A mérkőzés egyik negatívuma Zácsik formája volt. Bár nem volt rossz, mert összességében hasznos volt elől és hátul is (hátul mostanság, legalábbis nekem egyre jobban), és én ugyan úgy emlékeztem, hogy több gólt termelt, mégis a hivatalos adatok szerint 2/5 volt a mutatója. Mondjuk tőle még gigászi formát nem várunk, és szerencsére Elek tudja is, hogy mikor kell le és felhozni. A másik amit még mindig nem értek, hogyha Szekerczés ennyire magabiztosan lődözgeti a heteseket, miért nem lép mezőnyjátékosként is pályára? Mint látjuk nem rettenti meg egyik kapus sem, ergo szvsz valószínű az ellenfél védelmétől sem ijedne meg, és bár nem egy hórihorgas átlövő (ahogy Mörk, Van der Heijden és Kovács sem, ha az ő posztját nézzük) de 1-2 góllal biztosan hozzá tudna tenni a játékhoz, és ezzel jobban lehetne pihentetni Szucsánszki-Hornyákot is.

Pozitívumként még mindig a csapat küzdőszelleme és mentalitása a legnagyobb, amit nekem az oroszok és a norvégok ellen is Hornyák Dóra testesít meg. Védekezésben mindig ugyanúgy pörög, támadásban pedig ugyan 50% körül hoz, de mindig akkor lő amikor a legjobban kell és mindig akkorát, hogy az megmarad az emberben. A védekezés óriásit javult tavalyhoz képest, a támadások sebességével együtt. Állítom, hogy ezzel sikerült nem kis képzavart okozni a larvikiaknak. Szekeres adja a védelem gerincét, és ezt a vezérszerepet nagyon jól tölti be. Mellette Mészáros elkezdett fejlődni, a védekezése már továbblépett az egyhelyben ácsorgáson, és bár még sokszor lemarad, de láthatóan tisztább és dinamikusabb a védekezése és tegnap mutatta, hogy támadásban is hasznos lenne. Nagyon tetszett tegnap, hogy folyamatosan mozgásban volt a védelem, nem játékost, hanem inkább a labda útját figyelte mindenki. Meglepődtem azon is, hogy Mörk 7 gólig jutott, aztán láttam, hogy ebből hatot lőtt hetesből, és így már mindjárt értettem, hogy miért is nem emlékeztem 8-9 méterről egyikre sem, ami szintén a jó védekezést bizonyítja, mert nem nagyon emlékszem olyanra, hogy Mörk csak büntetőkkel érényesült volna.
A kapuban pedig Szikora ismét hozta magát. Szekeres nyilatkozta, hogy a védekezéshez Szikora nagyban hozzájárul, a lelkesítésével és a fanatizmusával. Ezt szerintem kivétel nélkül adjuk is, már rég nem volt ilyen kapusa a magyar mezőnynek.

Most jön három hét unalom, aztán február 5-én Nagybánya következik idegenben. Én nem aggódom.