KöPö öt, rögtön Győr!

Itt épp többféle vélemény kompromisszumos összegyúrásából származik a közlönyszerű KP-végtermék, fogadjátok sok szeretettel és némi aggódó jóakarással.

A hét nagy kérdése természetesen a Győr-Vardar lesz, nem csupán magyar szemüvegen át: simán a női BL legfontosabb meccse a héten. Sajnos erőst javuló Vardarral - és bizony a bloggercsoportunk két aktuálisan nagyobb hangú egyede a szkopjei csapat sikeres visszavágását sem tartja kizártnak. Olvassátok tehát aktuális sorrendünket úgy, hogy legfőbb vágyunk, hogy egy szombati győri hazai győzelem után azt mondhassuk: „az ETO megérkezett a KP4-ünkbe – és megérdemelten”.

Ha már C csoport, akkor a nyolcadik helyünk még mindig a Midtjyllandé. Nem világverők, de míg nekik bizony van már vitt pontjuk, a Nagybányának a saját ágán egyelőre nincs. Egy valamiben jók nagyon: egy görcsölő ellenfél ellen lazán és keveset hibázva büntetni. A héten rápihenhettek a jövő heti fontosra, ahol az sem lesz nekik mindegy, hogy egy görcsölő vagy egy sikeres ETO-t látnak majd a mostani Hypo után vendégül – akiket pedig péntek este egy ergya meccsen természetesen már le is gyaktak.

Hetedikünk a Larvik, aki az őket otthon megfricskázó Rosztovhoz látogatnak - a hét második legfontosabb meccsén (no, nem nekik), szombaton hatkor. Mörkék mellé megérkezett Kurtovic is, külön pikantériát pedig természetesen Lunde jelent, aki sajátjai ellen mutathatja meg, mennyire is jogos az ő mellőzése a válogatottból.

Hatodikunk a Győr, a Hypo másfélszer lesimázása után két tétmeccse jön. Lehet drámázni, hogy majd most minden elválik: mi jól és okosan játszó csapatot szeretnénk látni. Penezic a túloldalon top formában, de a Mutyi elleni párharcban Lekics is kevesebb hibával tolta, mint azt feltétlenül megszoktuk tőle: szóval bőven van veszélyforrás a túloldalon, és a győzelemhez kábé nagyon legfeljebb maximum 25 gól alatt kell tartani őket. Szombaton fél ötkor mindenki kapja elő a kereplőket, ez ETO nagyon rászorul erre a két vihető pontra, hogy aztán minél kevesebbet kelljen tavasszal számolgatni. Csak javuljon tovább Görbicz és Amorim, de nem az erőltetésük kárára: ügyesen meg kell találni az egyensúlyt Groottal és Kovacsics helyét ebben az egészben. És legyünk kemények, kint nyertünk simán, nyerjünk itthon is, aztán kész!

Győr és Vardar

Ötödik pozíciónk a Fradié, itthon tényleg imponáló játékkal nyert a THC ellen: ilyen energikusan, dinamikusan játszó és támadó magyar csapatot nagyon rég lehetett látni, mint az első félidő Fradija. A megbízhatóan jó mag (középső támadók és Szikora) mellett most Lukács helyett inkább a túlszélen Schatzl vetette magát észre, de kevés aggódnivaló van most, meg így a vébéig egyáltalán Fradi-fronton. Főleg rövidtávon, mert épp a kaproncai sörmeccs jön, nem kell sehova, de azért csak tessék nyerni vasárnap öt óra huszonötkor.

Föntről a negyedik lépcsőfokunkon a Vardar tanyázik, tényleg egészen egyértelműen gyalulták la a Mutyit kétszer. Penezic és Lekics mellett elöl már 1-2 gól is elég mindenkitől, főleg amíg hátul csak 15-öt kap Leynaud meg Szuszlina. Külön érdekes lesz a szombati meccsen a beállók játékának szabályossági határa. Idén eddig picit kevésbé engedték a támadó beállók erőszakosságát, Althaus és Löke versengését pedig erősen befolyásolhatja a két relatíve rutintalannak mondható svájci sporttárs.

Bár ők az egyetlen 100%-os, aktuálisan a harmadik helyre tesszük a Rosztovot. Erre kettős indokunk van, természetesen mindig a jó csapatok erénye a kevés góllal is, de mindig nyerés, ugyanakkor mi többet vártunk egy egyetlen gólos győzelemnél a Baia Mare ellen. Ugye ismét otthon tolják, jön a rutinróka Larvik. Pont a rutin miatt nehéz tippelni: eddig a Rosztov nagyon szépen muzsikál, de tényleg inkább csak a kuparendszert ismerik: nagyon meglepődnénk, ha a 2X6 csoportmeccset lehoznák betli nélkül.

Két indok lett beígérve. A másik indok az, hogy ha ma a női mezőnyben egy csapat 2 meg 4 technikai hibával hoz le egy teljes első félidőt, azt nekünk meg kell tisztelnünk azzal, hogy piedesztálra emeljük őket. Így került a Budu vendégeként ikszelő Bukarest képzeletbeli dobogónk középsően második fokára. A kezdősor még mindig 20 fölött termel szinte minden meccsek, pénteken a Lublint is legyőzték tét nélkül. Oda kell rájuk figyelni, na.

Igaz, hogy a Podgorica nem nyert otthon, de meggyőzően játszottak ahhoz, hogy még(?) ne taszítsuk le az első helyről őket. Illetve nem is nagyon lehet, kivel. Az utolsó két fordulóban gyakorlatilag pihenhetnek a Bukaresttel együtt, akiket már biztosan nem tudunk eléjük tenni tavaszig. Vesztett pontokat tekintve pedig nagyon esetleg a Rosztov villanthat akkorát egy 100%-kal, hogy egyáltalán elgondolkozzunk ezen. Nem árulunk zsákbamacskát, ha úgy gondoljuk, tavaszig már maradnak is elsők itt nálunk.

Kép innen: 1