Valahol sokkoló, hogy a Fradi otthagyott Dortmundban egy pontot, ami még rosszabb, hogy a meccs képe alapján jogos az elhullajtott pont, de nem az ellenfél csodás játéka, hanem a zöld-fehérek gyenge teljesítménye miatt.
Jó kezdés után hidegzuhany, legalábbis nekem az volt ez a németországi találkozó. Az oké, hogy mentek el a Fradiból kulcsjátékosok és a két vezéregyéniség is kidőlt, de azok a hibák, amiket láthattunk a meccsen nehezen foghatók ezekre. Gondolok itt elsősorban a védekezés káoszára, amikor Csiszár-Szekeres és Kisfaludy volt hármasban, na meg amikor Klujber jobbkettőben. A beállót kb. úgy és akkor játszotta meg a Dortmund, amikor csak akarta, a második félidő elején pedig mindenki Klujberra járt gólt lőni… Ami még elkeserítőbb, hogy ez nem volt tapasztalható, vagy legalábbis csak sokkal kisebb mértékben, amikor a németek alkották a belső védelmet.
Az általában jól, stabilan teljesítő szélsők most is rendben voltak, egy-egy helyzet maradt csak ki, igaz a mérkőzés elején balszélre nem igen érkezett labda. Beállóból egyetlen gól sem született, ennek ellenére azért kintről voltak lövések. Szöllősi-Zácsik szerintem nagyon igyekezett, most egyébként is egész lendületben van a tavalyi szezon óta, és Bölk is hozta a tőle már elvárhatónak mondható szintet.
Ezzel szemben Grbics, akiről a mérkőzés előtt a stúdióban a felkészülési meccsek és a bajnokik alapján úgy ítélték meg, hogy megérkezett, és úgy tűnik, hamar be tudott illeszkedni. Nos, az előkészítő munkája, meg úgy egyébként a jelenléte a pályán sem volt túlzottan feltűnő, nyilván most a nyakába szakadt sok minden, azért nem lehet okolni, hogy egy szezonnyitó BL meccsen nem játszott le mindenkit a pályáról, de azért ennél többet vártam tőle.
Érdekes lesz, hogy Kovacsics és Szucsánszki vezérszerepét meg kis tyúkanyóskodását ki vagy kik tudja/tudják átvenni, mert ennek a csapatnak véleményem szerint jelenleg erre is nagy szüksége lenne. Szeki is „nagyöreg”, de abból a cuki, pátyolgató fajtából, és lássuk be, sokszor a nehéz szitukban épp nem erre van szükség, hanem a határozottságra, keménységre, feltüzeltségre, iránymutatásra.
Majd lesz valami, ezzel tudnám összegezni az egészet. Nyilván kell idő, amíg összerázódik a csapat, azért ne feledjük, hogy tavaly elment Lukács Vica, most pedig Háfra és Schatzl is, a két irányító kiesésével – még ha nem is voltak igazán formában – azért ez így elég nagy gyomros, amiből kell idő a felálláshoz.
Jövő héten itthon kicsit feltornázhatja önbizalmát a Fradi a Podravka ellen, bár lehet ez a mutatvány sem lesz egyszerű, mivel a Vegeta simán verte a Buducsnosztot ezen a hétvégén.
Fotók: fradi.hu, Nemzeti Sport/Török Attila